Twitter
RSS
Facebook

Rajtad múlik, kivel vagy egyenlő

Mark Twain azt írta, csak addig vagyunk egyenlőek, amíg meztelenek vagyunk. Amint felöltözünk, máris látszik, hová tartozunk. (Ez az ő idejében persze hangsúlyosabban igaz volt.) Egyes kultúrákban tovább meztelenítve a testet, a csontvázat és a koponyát tartják az egyenlőség szimbólumának, mert nem derül ki belőle tulajdonosának bőrszíne, testének mérete, szexuális beállítottsága, vallási nézete… egyszóval pozitív jelkép, még akkor is, ha máshol a halállal azonosítják. A bejegyzés folytatása »


Kathryn Schulz: Együtt élni az elkövetett hibáinkkal

Egy nagyszerű előadást fogtok látni arról, hogyan dolgozzátok fel, ha valamit visszafordíthatatlanul elrontottatok az életetekben. A téma mostanában sokszor visszaköszön itthon, miközben az idén felnőtté váló fiammal beszélgetek az élet dolgairól. Neki meggyőződése, hogy soha nincs késő, soha nincs semmi, amit ne lehetne helyrehozni, bármekkorát hibázik is az ember. Ő tényleg soha semmin nem sajnálkozik, irigylésre méltó módon elégedett azzal, ami éppen van. Ilyen a személyisége, nem tőlem örökölte, az biztos. Nekem évtizedek kellettek hozzá, hogy odáig küzdjem magam, ahol ő alapból van.

A bejegyzés folytatása »


Havi twit (Vera a Twitteren – 2011. december)

Annyi helyen vagyok már jelen a neten, hogy nem is bírom felsorolni.
Legújabb a Miso, ahol azt látod, hogy mit látok.

A bejegyzés folytatása »

BÚÉK 2012!

Nem érdekel a világvége – ezt így az elején szeretném leszögezni. Ha meg kell halni, hát meg kell. Én akkor is azzal a tudattal akarok elmenni, hogy szerettem élni. Idén is meghatároztam azokat a területeket, amiken tovább kell fejlődnöm, és bár nem a türelmemről vagy a kitartásomról vagyok híres, azért minden tudatosan irányított év hozott eredményeket, így 2012-től is ezt várom.

Boldog karácsonyt!

Szerettem volna valami személyes dolgot írni nektek, ami arról szól, mennyire fontos számomra ez az ünnep, de be kell látnom, hogy jó háziasszonyként ilyenkor már csak a holnapi vacsora körüli teendőkre tudok gondolni. Viszont van egy amatőr videofelvételem, ami a helyi anglikán templomban készült a héten, ahol a kisebbik fiam és kisiskolás társai karácsonyi dalokat énekeltek. Ezzel kívánok nektek békés karácsonyt!

Az oxitocin köt össze másokkal

Biztos mindannyian hallottatok már az oxitocinról, erről a különleges hormonról, ami sok más mellett arra is képes, hogy az egymással szerelmeskedő párokat érzelmileg még jobban összekösse. A következő TED videóban Paul Zak ennél sokkal tovább megy annak felismerésében, hogy miben is befolyásol minket az oxitocin, és ami a legfontosabb, meg is mutatja, hogyan termelhetsz belőle többet a saját agyadban.

Ha nem látod a magyar feliratot, a videó bal alsó sarkában gördítsd le a piros “View subtitles”-t és válaszd ki a “Hungarian”-t. Ha szeretnéd nagyobb méretben nézni a videót, kattints a jobb felső sarokra.

“Találkoztunk az ellenséggel, és mi magunk vagyunk azok.”

Walt Kelly képregényéből, a Pogóból származik ez a mondat, ami a legegyszerűbb és legnagyszerűbb megfogalmazása annak, hogyan építjük magunk köré a konfliktusainkat, hogyan állunk fegyverrel vagy fegyvertelenül, de mindenképpen tehetetlenül önmagunkkal szemben, amikor le akarunk számolni az egyetlen ellenségünkkel, aki pontosan ugyanakkora erővel bír, mint mi. A bejegyzés folytatása »

Pamela Meyer: Hogyan vegyük észre, ha valaki hazudik?

Bármely tetszőleges napon 10 és 200 közötti alkalommal hazudnak nekünk, és a nyomok, amik alapján ezeket a hazugságokat felismerhetjük, alig láthatók és nem maguktól értetődők. A következő videóban Pamela Meyer, a “Liespotting” című könyv szerzője megmutatja nekünk az árulkodó jeleket. A bejegyzés folytatása »

Nagyi a társkereső oldalon

Néhány napja írta meglepetten egy jogász a Twitteren, hogy 60 feletti pár adta be éppen a válókeresetet. Erről eszembe jutott az aktuális brit adat, ami szerint idén csak a 60 év felettiek körében nőtt a válások száma. Ennek okait boncolgatva arra jöttek rá a szakemberek, hogy a dolgos hétköznapokkal teli évtizedek után a nyugdíjas években a párok rádöbbennek, hogy alig van közük egymáshoz. Míg korábban a munka, a munkahelyi kapcsolatok határozták meg az életüket és többnyire csak este találkoztak, mára az egész napos együttléttel kell megbirkózniuk, és ez bizony nem mindenkinek sikerül. A bejegyzés folytatása »

Havi twit (Vera a Twitteren – 2011. november)

Közeledik a 2000. követő és a 20 000. twit. Senki nem mondhatja, hogy nem dolgoztam idén! A bejegyzés folytatása »

Nagy ígéretek, nagy hazugságok

Nem szeretek megígérni semmit. Ha felszólítanak rá, különösen nem. Persze van úgy, hogy ki kell mondanom valamit, amit az adott pillanatban mindennél igazabbnak érzek (mondjuk egy igent az oltár előtt), de ezek mögé is odagondolom, hogy amíg ugyanígy érzek. A bejegyzés folytatása »

Havi twit (Vera a Twitteren – 2011. október)

Összeszedem minden olasz tudásomat (nem sok), felhívok egy olasz központot, erre magyar az ügyfélszolgálatos. Mindenhol ott vagyunk, imádom! 

“Akkor csináld, amikor azt mondom, hogy most! Nem ez a most volt az! Meg ez se!” – egyértelmű instrukciók egy ötévestől.

Azt mondja a brit miniszterelnök, hogy az emigránsok a brit történelemből is fognak vizsgázni az állampolgárságért.  A bejegyzés folytatása »

Te ki miatt költekezel?

Ugye, mindenki ismeri azt az érzést, amikor éhesen kétszer annyi kaját rendel, mint amennyit meg bír enni. Pontosan így működik az agy akkor is, amikor kevés pénzed van: hirtelen úgy érzed, minden termékre szükséged van, minden olyan vonzó és ellenállhatatlan, így a válság nemhogy visszább fogna a felesleges költekezésben, még inkább belevisz, hogy tompítsd a sóvárgásodat.  A bejegyzés folytatása »

A firkálgatás segít a gondolkodásban

Két évvel ezelőtt mutattam nektek a firkavirágokat, amik gondolkodás közben jönnek belőlem azóta is. Éppen ők tehetnek róla, hogy kreatív dolgokat, írásokat nem tudok azonnal gépbe írni. A billentyűkkel ugyanis nem tudom elérni ugyanazt a nyitott elmeállapotot, amit papírra firkálgatás közben. Jó néhány kutatás született azóta a témában, melyek bizonyították, hogy a firkálgatás segít a gondolkodásban, ahogy Sunni Brown mondja a következő videóban, megakadályoz abban, hogy elveszítsem a fonalat. “Azok, akik firkálgatnak a verbális információ befogadása közben, több információt jegyeznek meg, mint azok, akik nem.”

A bejegyzés folytatása »

Graham Hill: Kevesebb holmi, több boldogság

Magamat ismételném, ha újra elsorolnám, miért értek egyet ezzel a videóval. Néhány éve egy szép nagy házban, millió holmi között élve jutottam el ugyanide. Ma már nincs semmi, amivel rá lehetne venni, hogy nagyobb térben éljek, mint amekkorára valóban szükségem van. A bejegyzés folytatása »