Twitter
RSS
Facebook

1 éves a Twitter Profilok

Bizony, már 1 éve csinálom a Twitter Profilokat, eddig 31 beszélgetés született. A szereplők többségével heteken át leveleztünk, aztán egy rövid szálat kiemeltünk és elneveztük interjúnak. Volt ugyan kivétel, de összességében mindenkivel sikerült egymásra hangolódni, sőt máig tartjuk valamilyen formában a kapcsolatot.

Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor átsuhant fejemben az ötlet, aztán arra is, hogy már másnap elkezdtem megvalósítani. Tudtam, hogy lesznek emberek, akikkel nehezebb lesz szót érteni, vagy akikkel nehezebb lesz témát találni, csak arra nem számítottam, hogy ezek az emberek aztán hatással lesznek rám is.

Sokat változtam az elmúlt 1 évben, sok mindent másképp látok, és ezt annak a 31 embernek köszönhetem, akik megmutatták nekem a világot olyannak, amilyennek ők látják.

Hálás vagyok érte, tényleg.

 




12 Responses to “1 éves a Twitter Profilok”

  1. Farkas Mariann says:

    u00c9n is hu00e1lu00e1s vagyok neked :)

  2. Regina says:

    Bu00e1r a mi interju00fank nagyon hirtelen zajlott le (semmi heteken u00e1t tartu00f3 levelezu00e9s) u00e9n is nagyon sokat tanultam az interju00fankbu00f3l u00e9s a tu00f6bbi interju00fankbu00f3l is, u00fagyhogy remu00e9lem mu00e9g sokat olvashatok. :)

  3. Happy Birthday to You… :D

  4. Kata says:

    u00e9n nem u00e9rtem mire valu00f3 a twitter? Talu00e1n ha elmagyaru00e1znu00e1 valaki, talu00e1n ha jobban belemu00e9lyednu00e9k. Mert ha olyan mint a blog, akkor nem u00e9rdekel, van mu00e1r blogom, de azon egyedu00fcl u00edrogatok, nu00e9ha hozzu00e1szu00f3lnak mu00e1sok is, de azt azu00e9rt nem lehet beszu00e9lgetu00e9snek u00e9rtelmezni. Inku00e1bb amolyan monlogok.nKedves Vera, mi a lu00e9nyege a twitternek?nu00dcdvnKata

    • Nagyevi24 says:

      Kedves Kata! nEngedd meg, hogy vu00e1laszoljak neked u00e9n is, egy olyan lu00e1ny, aki koru00e1bban gyu0171lu00f6lte a twittert, de ma mu00e1r alig bu00edr meglenni nu00e9lku00fcle/nu00e9lku00fclu00fck.:) Nekem egy ku00f6zu00f6ssu00e9get, egy tu00e1rsasu00e1got jelent,akik ku00e9pesek feltu00e9tel nu00e9lku00fcl, mindenfu00e9le elu0151u00edtu00e9let nu00e9lku00fcl maguk ku00f6zu00e9 fogadni boldogot u00e9s boldogtalant u00e9s u00e1tsegu00edteni a rossz periu00f3dusokon, vagy u00f6ru00fclni vele a ju00f3ban. A tu00e1rsasu00e1g magjai, mozgatu00f3rugu00f3i olyan u00e9lmu00e9nyeket u00e9lnek meg u00e9s osztanak meg mu00e1sokkal, ami bu00e1rkivel megtu00f6rtu00e9nhet, de lehet, hogy nem is figyel fel ru00e1, mert mu00e1r annyira belesu00fcllyedt a hu00e9tku00f6znapokba, hogy mu00e1r u00e9szre se veszi ezeket a pillanatokat…mint mikor egy kiskocsmu00e1ban leu00fcltu00f6k a baru00e1tokkal u00e9s elkezdtek sztorizgatni u00e9s mindenki hozzu00e1teszi, ami eszu00e9be jut u00e9s u0151ru00fclt nagy kacagu00e1sok ju00f6nnek ki belu0151le…ha pedig szomoru00fa vagy esetleg tanu00e1csra van szu00fcksu00e9ged, akkor segu00edtenek..mint az angyalok…akiket nem lu00e1tsz, de tudod, hogyha szu00fcksu00e9ged van ru00e1juk, akkor megtalu00e1lod u0151ket. Tudom, hogy nehu00e9z elhinni, u00e9s lehet, hogy azt gondolod, hogy ez azoknak valu00f3, akiknek nincsenek az u00e9letben baru00e1taik, de tu00e9vedsz. Ha vki megtalu00e1lja az egu00e9szsu00e9ges egyensu00falyt, akkor nemhogy kevesebb, de tu00f6bb baru00e1tot, ismeru0151st szerez u00e9s u00f6nmaga is vu00e1ltozik, ha u00fagy tetszik szocializu00e1lu00f3dik, mert vhogy toleru00e1nsabban u00e1ll a vilu00e1ghoz…u00e9n nagyon sok ju00f3t kaptam a twittertu0151l, u00e9s ha elu0151bb regisztru00e1ltam volna, ma sok minden mu00e1sku00e9pp lenne, de az egy mu00e1sik tu00f6rtu00e9net:) A lu00e9nyeg, hogy a twitter egy olyan vmi, amit csak akkor ismersz meg, ha elkap az u00f6rvu00e9nye u00e9s utu00e1na mu00e1r nem is akarsz vagy tudsz kiszu00e1llni:))nu00cdgy hirtelenju00e9ben ennyit tudtam u00f6sszedobni, Vera biztos sokkal u00fcgyesebben fogja megfogalmazni a lehet, hogy teljesen mu00e1s nu00e9zu0151pontu00fa vu00e9lemu00e9nyu00e9t:))nu00dcdvnNagyu00e9vi

      • Vera Vonzo says:

        Igen, ezzel teljesen egyetu00e9rtek. Plusz kinyu00edlik a vilu00e1g, a sokfu00e9le ember sokfu00e9le gondolkodu00e1sa tu00e9ged is gondolkodu00e1sra ku00e9sztet. Emellett a legjobb szu00f3rakoztatu00f3 u00e9s leggyorsabb informu00e1ciu00f3s csatorna.nnA Twitteren bejegyzu00e9senku00e9nt 140 karakternyi helyed van arra, hogy leu00edrj bu00e1rmit, ami u00e9ppen tu00f6rtu00e9nik veled, vagy amiru0151l u00e9ppen olvastu00e1l, u00edrtu00e1l, hallottu00e1l, gondolkodtu00e1l… A Facebooktu00f3l vagy iWiW-tu0151l elsu0151sorban abban ku00fclu00f6nbu00f6zik, hogy bu00e1rkit ku00f6vethetsz, bu00e1rkihez hozzu00e1szu00f3lhatsz, fu00fcggetlenu00fcl attu00f3l, hogy ismered-e koru00e1bbru00f3l. u00cdgy tu00e9nyleg kedvedre vu00e1logathatsz, hogy kiket olvasol, a twitteren belu00fcl milyen ku00f6zu00f6ssu00e9ghez csatlakozol. (A TwitterTopon tu00e9maku00f6ru00f6k, hobbik szerint is kereshetsz embereket.) Aki pedig mu00e9gsem tetszik, attu00f3l egy kattintu00e1ssal bu00facsu00fazol.nnu00dagy 50 ezer magyar twitterezu0151 mellett ott az egu00e9sz vilu00e1g, gyakorlatilag vilu00e1gsztu00e1rokat, sportolu00f3kat, tudu00f3sokat… bu00e1rkit ku00f6vethetsz. Ha elkezdesz twitterezni, olyan nem lesz, hogy unatkozol.nnu00c9s ahogy elkezdesz u00edrni, tu00e9ged is elkezdenek ku00f6vetni, visszaku00f6vetni azok, akik u00e9rdekesnek talu00e1lnak tu00e9ged. Ekkor mu00e1r nemcsak te szu00f3lsz hozzu00e1 mu00e1sok bejegyzu00e9seihez, hanem u0151k is reagu00e1lnak azokra, amiket te u00edrtu00e1l, szu00f3val kialakul sok-sok kapcsolat, amibu0151l nem egyszer lett mu00e1r valu00f3di u00e9letben folytatu00f3du00f3 baru00e1tsu00e1g vagy u00e9ppen szerelem.nnNu00e9hu00e1ny egyszeru0171 lu00e9pu00e9st kell csak megtanulni: hogy melyik gombbal vu00e1laszolunk, melyik gombbal osztjuk meg mu00e1sok u00fczeneteit… de pl. ha a yamm.hu oldalra belu00e9psz, ez magyar nyelven azonnal vilu00e1gos.

  5. kobak says:

    Ku00f6szu00f6nju00fck, mu00e9g sokszor egy u00e9vet! ;)

  6. Nice, gratz! eddig nem lattam az oldalt, de tobb offline-online ismeros is benne van most hogy szetneztem :))

Leave a Reply


További cikkek ebben a témában: VonzoVera