Twitter
RSS
Facebook

BÚÉK 2012!

Nem érdekel a világvége – ezt így az elején szeretném leszögezni. Ha meg kell halni, hát meg kell. Én akkor is azzal a tudattal akarok elmenni, hogy szerettem élni. Idén is meghatároztam azokat a területeket, amiken tovább kell fejlődnöm, és bár nem a türelmemről vagy a kitartásomról vagyok híres, azért minden tudatosan irányított év hozott eredményeket, így 2012-től is ezt várom.

Két dolog van az életemben, amihez mindig is erőfeszítésre volt szükségem: az egyik a sport, a másik az angol nyelvtudás. 2011 mindkettő esetében meghozta a fordulatot, ma már örömmel vetem bele magam az aktív mozgásba, és élvezem az angolt is.

Tavaly gyaloglással kezdtem, napi 2 óra alatt rengeteg kilométert tettem meg, majd fel- és lemásztam a hegyről, aztán megint fel- és lemásztam a hegyről… akár esett, akár fújt. Most karácsonykor a család meglepett egy éves fitnesz bérlettel, a folyamatos sportolás legmodernebb lehetőségeivel. Abszolút nem az én világom, de biztos vagyok benne, hogy ki fogom használni, meg fogom találni a számomra legideálisabb órákat. Az úszás és a tánc már most izgalomban tart, de mindent ki akarok próbálni.

Ami az angolt illeti: hát igen, negyedik éve élek Angliában, mégsem merném azt mondani, hogy tudok angolul. A napi csit-csethez szükséges tudást pár hónap alatt felszedi az ember, de ha mélyebben bele akarsz menni, ha értelmes társalgásokban akarsz részt venni, bizony mindennap le kell ülni tanulni. Szeretem a nyelviskolámat, csodálatosan sokszínű a társaság, és minden évben ad akkora tudást, hogy letehessek egy magasabb szintű nyelvvizsgát, de higgyétek el, hogy minden támogató körülmény ellenére sem megy, ha te magad nem szánod rá az idődet és az energiádat a tanulásra.

2012-től tehát nem várok mást, minthogy eredménye legyen a befektetett munkámnak, életem egyéb területei pedig ugyanolyan jól működjenek, mint eddig. Kívánom, hogy nektek is legyenek céljaitok, azokért mindennap örömmel tegyetek, hogy jövő ilyenkor együtt nyugtázhassuk a sikereket.




7 Responses to “BÚÉK 2012!”

  1. Erzsi says:

    Ámen !!!!!!!!

  2. Anna says:

    Kedves Vera!

    El sem hiszem,hogy a legelso mondatot leirtad ebben a cikkben ,hiszen toled tanultuk,hogy a VONZAS TORVENYE arrol szol ,hogy amire osszpontositunk az kozeledik felenk.
    Anelkul hogy okostojasoskodnek kivanok neked es kedves csaladodnak a leggyonyorubb felemelkedes evet spiritualis szinten.

    Szeretettel< ANNA

  3. Aturi108 says:

    Kedves Anna, szerintem viszont a Vonzás Törvényének alkalmazása nem arról szól, hogy – akár a strucc a fejünket a homokba dugva – nem veszünk tudomást arról, ami nem tetszik/zavar, hanem azt felismerve, azzal megbékélve onnan lépünk tovább egy számunkra elfogadhatóbb megoldás/cél/álom megvalósítása felé…

  4. Vonzó Vera says:

    Az első mondattal arra utaltam, hogy felesleges százával küldenetek a világvégét jósoló írásokat, videókat, filmeket… nem olvasom el és nem nézem meg, nem továbbítom és nem posztolom őket. Nem akarok azok közé tartozni, akik rettegésben töltik ezt az évet. A cikk arról szól, hogy én mire összpontosítok 2012-ben.

    Köszönöm a jókívánságot!

  5. Zsolt says:

    Neked is sikerekben gazdag és boldog Újévet Vera!

  6. Kalina Katalin says:

    Kedves Vera!
    Minden írásodat örömmel olvasom, tanulok általuk rengeteget. Szívből köszönöm újévi életvidám leveledet, ugyanezt gondolom történjen bármi.
    Boldogságot, életörömöt, vidámságot és mindenféle jót kívánok Neked és Családodnak!
    Szeretettel: Katus

  7. Vonzó Vera says:

    Köszönöm szépen mindenkinek!

Leave a Reply


További cikkek ebben a témában: Gyakorlati útmutató, Siker, VonzoVera