Twitter
RSS
Facebook

Kathryn Schulz: Együtt élni az elkövetett hibáinkkal

Egy nagyszerű előadást fogtok látni arról, hogyan dolgozzátok fel, ha valamit visszafordíthatatlanul elrontottatok az életetekben. A téma mostanában sokszor visszaköszön itthon, miközben az idén felnőtté váló fiammal beszélgetek az élet dolgairól. Neki meggyőződése, hogy soha nincs késő, soha nincs semmi, amit ne lehetne helyrehozni, bármekkorát hibázik is az ember. Ő tényleg soha semmin nem sajnálkozik, irigylésre méltó módon elégedett azzal, ami éppen van. Ilyen a személyisége, nem tőlem örökölte, az biztos. Nekem évtizedek kellettek hozzá, hogy odáig küzdjem magam, ahol ő alapból van.

Ugyanakkor azt látom, hogy ez a gondolkodás az elszalasztott lehetőségek egész sorával kényelmessé teszi az embert, azt az illúziót kelti, hogy mindig minden újrajátszható. Pedig ez nagyon nem igaz. Vannak kapcsolatok, amik már sosem lesznek a régiek, vannak kiugrással kecsegtető helyzetek, amik soha nem jönnek vissza, és hogy a legnyilvánvalóbbat se hagyjam ki: van egy testünk, ami már ma sem olyan, mint tegnap volt. Minél többszereplősebb az életünk, annál több emberrel kell összhangban lennünk, annál több esélyünk van rá, hogy önkéntelenül is megbántsunk másokat. Ha valaki valóban él, lehetetlen, hogy ne hibázzon. Ahogy az is teljesen kizárt, hogy valahol legbelül ne bánja ezeket.

Ha nem látod a magyar feliratot, a videó bal alsó sarkában gördítsd le a piros “View subtitles”-t és válaszd ki a “Hungarian”-t. Ha szeretnéd nagyobb méretben nézni a videót, kattints a jobb felső sarokra.




4 Responses to “Kathryn Schulz: Együtt élni az elkövetett hibáinkkal”

  1. MG says:

    jó lenne úgy élni, hogy lássuk hol van a helyrehozhatóság határa egy döntésnél és azt úgy, olyan úton tudjuk elhagyni, hogy nem hibázott senki – s így nem lesz ok a hibákkal később küzdeni, amikor már tényleg késő.
    Ehhez mekkora figyelem, türelem, tolerancia, bocsánat és még mennyi minden kell…

    (egy kis vicc a témához)
    …”Ha 100 éves leszek keresztet vetek
    Megbánom a bűneimet s többé nem vétkezek!

    Ha újra születnék mindent másképp tennék
    Másképp tennék mégis ugyanide jutnék!”

    Ha, és három pont (Prosectura)

  2. Anna says:

    Kedves VERA!

    Koszonom ezt a kis tanito filmet.Pontosan rad gondoltam es szeretnelek megkerni ,hogy tanits meg minket nehany erdekes megbocsajto modszerre.Nem tudom ,hogy olvastad/e mar Hooponopono konyvet es ha igen te mit ertettel meg a modszerekrol.A konyv leirja ,hogy reszt kel venni a tanfolyamon,szamomra ez lehetetlen es megis szeretnem alkalmazni az eletemben .
    Kerlek ha tobbet tudsz segits nekunk.

    Szeretettel>ANNA

  3. Szilveszter says:

    Én is nagyon köszönöm ezt a nagyszerű előadást, jól indul az év! :)
    Bánkódásmentes, és a hibáinkkal együtt élni tudó, boldog új évet kívánok! :)

Leave a Reply


További cikkek ebben a témában: Lelkiállapot, TED