Twitter
RSS
Facebook

Mit szedjek, mit egyek, hogy egészséges és boldog legyek?

„A tested folyamatosan válaszol a gondolataidra – ami azt illeti, másra nem is. A gondolataidon kívül semmi más nincsen hatással a testedre.” (Abraham-Hicks)

Évek óta az egészséges táplálkozás, az étrend-kiegészítők, a különféle diéták, a tudományosan is megalapozott receptek/menüsorok témakörében kapom a legtöbb üzleti ajánlatot. Amint láthatjátok, még egyszer sem éltem a lehetőséggel.

Semmi kétségem nincs afelől, hogy a különböző csodaszerek valóban csodát tesznek egyes emberek testében, főleg ha az ígéretek képesek az egészség iránti vágyat felébreszteni, és a vásárló mindvégig hinni tud a termék gyógyító erejében.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem léteznek mindenki számára egyformán hatásos szerek, mivel a gyógyulás/változás képletében igencsak hangsúlyos az is, hogy mit várunk el, mik a meggyőződéseink, egyszóval milyen gondolatok járnak a fejünkben, miközben belevágunk valamilyen kúrába vagy életmód-átalakításba.

A legtöbb újszerű információ gyökeresen ellentmond korábbi ismereteinknek, így nem sok esélyt látok rá, hogy egy csapásra azonosulni tudjunk vele. Mindenkit óva intek attól, hogy radikális módon, egyik napról a másikra fordítsa fel teljes egészében a megszokott étrendjét és életét, mert csak ideig-óráig működőképes, ami után végtelen mennyiségű bűntudatot eredményez.

Apró változásokat kell bevezetni, meg kell várni, amíg az néhány hét vagy hónap után a részünkké válik ( = elképzelni sem tudnánk másképp), és csak azután bevezetni valami újat, ami hitünk szerint még közelebb visz a számunkra tökéletes testhez, belső harmóniához.

Kizárólag a fizikai testedre koncentrálva nem fogsz tudni változást előidézni benne. Lényed teljességére kell figyelned, a gondolataidra és az érzelmeidre semmivel sem kevésbé, mint arra, amit megeszel/beveszel. A világon semmi sem reagál gyorsabban a gondolataidra, mint a saját tested. Ez igaz negatív és pozitív értelemben is, így a betegséged éppen annyira múlik rajtad, mint az egészséged.

Mérlegeld például, hogy amikor kivonod magad a családi vagy baráti vacsorákból, az valóban előnyödre válik-e. Jobban érzed magad attól, hogy egyedül és más ételt eszel, mert hiszed, hogy egészségesebb és karcsúbb leszel általa, netán borzalmasan érzed magad így kirekesztve és utálod az egészet. Utóbbi esetben nem sok jóra számíthatsz, gyakorlatilag garantált, hogy nem válik be az aktuális elképzelésed a harmonikus táplálkozásról, még akkor sem, ha a környezetedben mindenki másnál bevált.

Főleg fiatalon nagyon nehéz megérteni, hogy a testek különbözőek. Sőt, nincs két egyforma, minden létező pontjukon eltérő tulajdonságúak. Teljes mértékben elhibázott mások testével összehasonlítani a saját testünket: a méretét, a formáját, a hajlékonyságát, a rugalmasságát, a gyorsaságát… Gondolj egyedi és megismételhetetlenként a testedre. Értékeld minden pozitív jellemzőjét, és értékeld mindazt, amire képes, onnantól kezdve, hogy felkel és jár.

Szeresd a tested, bébi!

Minden alkalommal, amikor valamilyen hiányosságodra, betegségedre, számodra nem tetsző dolgodra fókuszálsz, egyre jobban erősödik benned a negatív érzés, így egyre rosszabbul leszel.

A betegségek a bizonytalanság és a sebezhetőség érzéséből születnek, abból a millió negatív gondolatból, amik ezeket mindennap átszövik benned. 50 éves kor felett mindenkinek erősen szoktam ajánlani, hogy olyan idős emberek sikertörténeteit olvasgassa rendszeresen, akik 70-80 évesen is fiatalokat megszégyenítő módon aktívak és energikusak, mert a mindenhol látható gyógyszer- és betegségkampányok, öregséggel kapcsolatos általános tévhitek és meggyőződések olyan erősek, hogy tudatosan kell ellensúlyozni az elménkben, ha nem akarunk idő előtt lerobbanni.

Bármilyen lépést is fontolgatsz az egészségeddel, a testeddel kapcsolatosan, sose felejtsd el: nem az számít, hogy mit eszel vagy mit teszel, hanem az, hogyan gondolkozol, hogyan érzel ezzel kapcsolatban. Ha két ember ugyanazt az étrendet és ugyanazt az edzéstervet követi, akkor is eltérő eredményt kaphatunk, mert egyetlen étrend és edzésterv sem számol az egyén alapvető érzelmi beállítottságával és uralkodó gondolataival.

A „Légy boldog, és egyél, de ne evéssel próbálj boldog lenni” véleményem szerint a legnagyszerűbb útmutatás. Ha ugyanis ezt követed, bűntudat nélkül állsz bármilyen ételhez, így a szervezeted is pozitívan reagál bármilyen ételre.

ui: Itt találod a korábbi egészségről szóló írásaimat, például az egészség meditáció szövegét.




6 Responses to “Mit szedjek, mit egyek, hogy egészséges és boldog legyek?”

  1. Vendu00e9g says:

    Mu00c1RIA MAGDOLNA VAGYOK MAGAM SEM TUDOM HOL REGISZTRu00c1L TAM DE AMIKOR MEGKAPTAM u00d6Nu00d6KTu0150L ATANu00c1CSOKAT VIZ MUS Tu00c1RMAG ALMA STB Pu00c9NZEM KEVu00c9S KEZDETT DAGADNI A Lu00c1BAM Mu00c1R AZTFONTOLGATTAM ORVOSHOZ KELL MENNEM AZT MONDH ATOM Nu00c1LAM EZ BEVu00c1LT FOGYOK UGY u00c9TKEZEM CSAK A VIZ MIA TT Ju00d3VAL KEVESEBBET ESZEM NEM DAGAD A Lu00c1BAM u00c9N Ku00d6SZu00d6 NETTEL TARTOZOM AVu00c9Gu00c9N AKARTAM MEGKu00d6SSZu00d6NNI u00c9N Mu00c1R MOST IS BOLDOG VAGYOK u00c9S MEGFOGADOM ATu00d6BBI TANu00c1CSUK AT IS SZERETETTEL u00dcDVu00d6ZLu00d6M u00d6Nu00d6KET 61 u00c9VES VAGYOK

  2. Bugger says:

    Milyen igaz! Mondom is gyakran ismeru0151seimnek, hogy: “minden a fejben du0151l el!”

  3. Ffedori says:

    Helu00f3, tu00e9nyleg nagyon fontos az hogy mit gondolsz de ha bedu0151lsz a csapdu00e1ba u00e9s nem gondolod meg hogy olyan tu00e1plu00e1lu00e9kot fogyassz, amely u00e9letenergiu00e1t ad, a szellemed olyan szinten gu00f6rcsu00f6l hogy ne pusztulj bele a denaturu00e1lt tu00falfinomu00edtott megbecstelenu00edtett, vegyi u00e9s halu00e1l informu00e1ciu00f3kat tartalamzu00f3 u00e9tkekbe hogy nem marad energiu00e1d fel(u00fcl)emelkedni. A tu00e1plu00e1lkozu00e1si qi tu00e1plu00e1lja azt az u00e9letenergiu00e1t amit a szu00fcleidtu0151l u00f6ru00f6ku00f6ltu00e9l, nos ha rosszul tu00e1plu00e1lod bu00e1rmilyen fennku00f6ltnek u00e9rzed magad, nem vagy tiszta elu00e9ggu00e9 hogy az angyali szfu00e9ru00e1k zenu00e9ju00e9t hallgasd, inku00e1bb csak az “u00f6rdu00f6git”. Ez van. Legjobb u00e9s a legcu00e9lravezetu0151bb EGYu00dcTT tu00e1plu00e1lni testet, lelket, szellemet. Egymu00e1s nu00e9lku00fcl csonka az u00fcgy, u00e9s a tested nem ku00f6veti a szellemed emelkedu00e9su00e9t. Egyszeru0171en mert nincs hozzu00e1 ereje, energiu00e1ja. Max u00e1t lehet energetizu00e1lni az u00e9tkeket, u00e9s bu00e1r u00e9n mu00e1r elu00e9g szabad vagyok mind testben mind lu00e9lekben, nemigen sikeru00fcl folyamatosan ebben a dimenziu00f3ban mu0171ku00f6dnu00f6m. Egyszeru0171en azu00e9rt mert tt u00e9lek a Fu00f6ldu00f6n, u00e9s azu00e9rt mert pl. cukrot, vegyi anyagot eszek, bestresszel a testem (oxidatu00edv stresszu00e1llapot) u00e9s akkor nesze nekem lelkisu00e9g, szellem szabadsu00e1g vagy aku00e1r boldogsu00e1g, kibillenek. Szeretettel, Krisztina

    • Vera Vonzo says:

      u00c9n u00fagy lu00e1tom u00e9s u00fagy tapasztalom, hogy ha a gondolataimat u00e9s az u00e9rzelmeimet tisztu00e1n tartom (ami egy du00f6ntu00e9s), nem ku00edvu00e1nok olyan u00e9teleket, amelyek kedvezu0151tlenek a testem szu00e1mu00e1ra.

  4. Zsuzsannat says:

    u00c9n most olvatastam el a Zamat cimu0171 ku00f6nyvet, alcu00edme: Tudatos u00e9tkezu00e9s, tudatos u00e9let, amely teljes mu00e9rtu00e9kben alu00e1tu00e1masztja, hogy a fejben du0151l el minden. nnNagyon aju00e1nlom elolvasu00e1sra, nagyon u00e9rdekes.

Leave a Reply


További cikkek ebben a témában: Egészség