Néhány napja írta meglepetten egy jogász a Twitteren, hogy 60 feletti pár adta be éppen a válókeresetet. Erről eszembe jutott az aktuális brit adat, ami szerint idén csak a 60 év felettiek körében nőtt a válások száma. Ennek okait boncolgatva arra jöttek rá a szakemberek, hogy a dolgos hétköznapokkal teli évtizedek után a nyugdíjas években a párok rádöbbennek, hogy alig van közük egymáshoz. Míg korábban a munka, a munkahelyi kapcsolatok határozták meg az életüket és többnyire csak este találkoztak, mára az egész napos együttléttel kell megbirkózniuk, és ez bizony nem mindenkinek sikerül. 

Jó esetben egy 60 éves ember még kifejezetten aktív, tele van tervekkel a jövőre nézve, így nyitott egy új párkapcsolatra is, sőt hajlandó akár a társkereső oldalakra is beregisztrálni. Ez utóbbit a gyerekek/unokák kevésbé tolerálják, sok családtag jobban örülne neki, ha a nagyiék együtt maradnának a fenekükön, elvégre nem sok van már nekik hátra. Az a “nem sok” azonban még 20-30 év is vígan lehet, kétlem, hogy a rokonság bármely tagja bevállalna önmaga számára ennyi boldogtalan évet.

Ha már szóba hoztam a társkereső oldalakat, ahol magadat kell pozicionálnod és definiálnod, megemlítenék még egy fontos tényt: a világviszonylatban mért tapasztalat azt mutatja, hogy azok a társkereső oldalak tudják hozni az egymásra találó elégedett párokat, amelyek nem csak téged kérdeznek magadról, a szokásaidról, a neked tetsző jelöltekről, hanem figyelik azt is, hogy valójában mit csinálsz: hová kattintasz az oldalon, kiket nézel meg. A magadról és a vágyaidról alkotott kép ugyanis sokszor nincs összhangban azzal, ami tényleg boldoggá tehet téged.