„Nálam miért nem működik?”
Ez már a 4. év, amiben ugyanarról írok, és terveim szerint hátra van még minimum 40, ami alatt ugyanazt az egy mondatot fogom ragozni: „A gondolataiddal teremted a valóságodat, az érzelmeid pedig jelzik, hogy jó úton jársz-e.”
Ha te már megértetted és alkalmazni is tudod, elégedett és boldog vagy, akkor itt az ideje, hogy figyelmedet valami alkotó dolog felé fordítsd. Ha viszont még mindig a DE állapotában vagy, azon leszek, hogy a fenti útbaigazító gondolat minél inkább megerősödjön benned.
Öreg rókák, akiknek már nem lehet újat mondani a témában, ne felejtsék el, hogy mindennap érkeznek újak, akik még soha nem hallottak arról, hogy saját maguk felelősek életük alakulásáért, szóval legyünk türelmesek, amikor a jól ismert törvényszerűségeket újrafogalmazom. A kommentekben mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy hozzáfűzze a gondolatát az íráshoz, éljetek vele bátran.
S ha már itt tartunk, beszéljünk arról, miért van az, hogy sokakon nem megy át az üzenet? Miért van az, hogy évek óta tudják, hogyan kellene irányítani a gondolataikat, mégsem megy? Miért van az, hogy újabb és újabb életvezetési tanácsokat olvasnak, életükben még sincs egy fikarcnyi változás sem?
Szerintem azért, mert reményvesztett helyzetben mindenki azonnali megoldást akar. (Ezért is népszerűek azok a termékek, amik erre ígéretet tesznek.) Pedig nincs azonnali megoldás. Ahogy a problémák sem egyik napról a másikra születnek, a megoldásaik is időt vesznek igénybe. Aki pár nap vagy hét után azt mondja, hogy ez nem működik, keressünk valami mást, bennreked egy csapdában, az „új lehetőségek – a feladás – az új lehetőségek keresése” állandó körforgásában.
Azonnali megoldás nem azért nincs, mert fizikailag képtelenség lenne megteremteni, mert nem racionális, mert nem életszerű, mert…. (képzelj ide bármit), hanem azért, mert negatív lelkiállapotban elérhetetlenek számodra azok a gondolatok, amik a megoldást tálcán kínálják. Abraham-Hicks azt mondja, hogy soha nem találkoztak még olyan emberrel, akinek sikerült volna egyik pillanatról a másikra az érzelmi skála aljáról a tetejére ugrania. Ez az alapvető bibi. Nem lehet kihagyni a feljutás időtartamát. Lehet rövidíteni, lehet a céljainkra fókuszálva ügyesen felfelé szökdelni, de felrepülni soha.



Azt tapasztalom (nem csak szerintem), hogy az u00f6nismeret ku00e9rdu00e9se nagyon fontos. Sokat olvastalak tu00e9ged, u00e9s egyu00e9b pozitu00edv gondolkodu00e1s ku00f6nyvet, kb 5-6 hu00f3nap alatt elu00e9rtem oda, hogy ‘ju00f3, ju00f3, de mu00e9g sem tudom megvalu00f3su00edtani, valami mindig visszahu00faz!’. Ahogy annak lennie kell, ju00f6tt is megoldu00e1s. Elu0151szu00f6r egy-ku00e9t kinezoilu00f3giai oldu00e1s, de nem hozott tartu00f3s eredmu00e9nyt. Most pszichodru00e1mu00e1ra ju00e1rok u00e9s egyu00e9ni KIP foglalkozu00e1sra, nincs mu00e9g 1 hu00f3napja sem. Hihetetlen u00e9s fantasztikus, amit u00e9rzek. Hullu00e1mzik ugyan, de u00e9rzem, tudom, hogy tartu00f3ssu00e1 fog vu00e1lni. A lu00e9nyege u00e9pp az ellenkezu0151je annak, amit eddig olvastam u00e9s gyakoroltam. Elsu0151 sorban a mu00faltban tu00f6rtu00e9nt konfliktusok, gu00f3cok feloldu00e1sa. Nagyon sok olyan problu00e9ma van, amit egyedu00fcl, csak pozitu00edv gondolkodu00e1ssal nem tudok feloldani. Ebben segu00edt a teru00e1pia, napok alatt olyan pozitu00edv vu00e1ltozu00e1sokat u00e9lek meg, amiru0151l mu00e9g csak gondolni sem mertem, mindenkinek csak aju00e1nlani tudom!nHa a mu00faltban tu00f6rtu00e9nt negatu00edvan befolyu00e1solu00f3 u00e9lmu00e9nyeket feloldja az ember (gyakran nem is sejti, hogy mik ezek a problu00e9mu00e1k), u00fagy mu00e1r nem hat a jelenre, megnyu00edlik a tu00e9r, az idu0151 elveszti korlu00e1tait, a pu00e9nz pedig csak eszku00f6zzu00e9 vu00e1lik, kikeru00fcl a cu00e9lkeresztbu0151l, hisz mindig mindenre lesz elu00e9g.
Sziasztok!n Azt szeretnu00e9m ku00e9rdezni, hol tudok u00e9rdeklu0151dni a KIP foglalkozu00e1sru00f3l?nKu00f6szu00f6nu00f6mnGabi
Ha adsz egy email cu00edmet akkor szu00edvesen segu00edtek neked!nEra
Nem csak a mu00falt a jelen is tartalmaz problu00e9mu00e1kat u00e9s az hogy nem foglalkozunk vele nem jelenti azt hogy nincsenek. Nagyon sok minden gyu00fclik u00f6ssze egy u00e9let soru00e1n u00e9s ha valaki idu0151ben elkezd foglalkozni u00f6nmagu00e1val nagyobb esu00e9lye van a tu00falu00e9lu00e9sre su0151t mu00e9g az is lehet hogy sikeressu00e9 vu00e1lik.nAmikor az ember mu00e1r megkeseredik u00e9s sokszor u00fagy u00e9rzi nincs kiu00fat u00e9s nem csak neki de akiket mu00e9g neki kellene tu00e1mogatni azok is csak negatu00edv iru00e1nyba haladnak attu00f3l fu00fcggetlenu00fcl hogy nu00e9ha mu00e1r minden eru0151n felu00fcl pru00f3bu00e1lod visszahu00fazni u0151ket a valu00f3su00e1gba akkor hiu00e1ba foglalkozol a mu00faltaddal. nTudom hogy szu00f6rnyu0171 dolgokat u00e9ltem u00e1t a mu00faltba, tudom hogy mu00edg valamit igazu00e1n akartam elu00e9rtem ( ez nem vicc) de aztu00e1n az ember bele keru00fcl a mu00f3kus keru00e9kbe amit nem csak u0151 hajt u00e9s su00e9ru00fclu00e9s mentesen nincs kiu00fat hu00e1t tovu00e1bb hajt hogy az eddigi keseru0171 u00e9letu00e9t ne toldja meg mu00e9g egy raku00e1s keseru0171su00e9ggel. De …. sajnos ez elkeru00fclhetetlen hisz bu00e1rmit teszel TE – TE MARADSZ! u00c9s u00fajra su00e9ru00fclni fogsz u00edgy vagy u00fagy. Ahogy a mu00e1sik aki fu00fct fu00e1t igu00e9r szintu00e9n nem vetku0151zi le u00f6nmagu00e1t, csak megpru00f3bu00e1lja eltakarni. u00c9s egy idu0151 utu00e1n ugyan ott vagy ahonnan azt hitted kilu00e1baltu00e1l u00e9s hogy mu00e1r soha nem tu00e9rnek vissza a szu00f6rnyu0171su00e9gek amiket elakartu00e1l felejteni. Na de mindegy majd lesz valahogy. Hiszek ISTENBEN, u00d6NMAGAMBAN u00e9s az u00e9let megy tovu00e1bb nem u00e1ll meg.
Sziasztok!nTeljesen egyetu00e9rtek.Emberek vagyunk u00e9s a gyors megoldu00e1sokat keressu00fck.Ez olyan,mint mikor megbetegszu00fcnk.Tudjuk,hogy mikor mu00e1r fizikai tu00fcneteink is vannak akkor mu00e1r ru00e9gen megbetegedtu00fcnk lelkileg.Mu00e9gis rohanunk az orvoshoz,hogy azonnal adjon valami orvossu00e1got ,amitu0151l azonnal elmu00falik minden bajunk. Mostanra megtanultam,hogy gyors megoldu00e1sok nincsenek,vagyis de ,de azok csak ideiglenes megoldu00e1sok.Az u00e9gieknek hu00e1la mu00e1r az alkotu00e1s stu00e1diumu00e1ba lu00e9ptem. Mindenkinek sok tu00fcrelmet ku00edvu00e1nok!
Kedves Erika u00e9s Erre ju00e1ru00f3k! Sok vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9ru0151l szu00f3lu00f3 ku00f6nyv nem tu00e9r ki a problu00e9mu00e1dra elu00e9ggu00e9 hangsu00falyosan… bu00e1r emlegetik, de az igazat megvallva valu00f3ban nem erre helyezik a hangsu00falyt: Ahhoz, hogy minden dolgot ellenu00e1llu00e1s nu00e9lku00fcl engedju00fcnk a tudatunkba elu0151bb el kell engednu00fcnk a vele valu00f3 ku00e9telyeinket, su00e9relmeinket u00e9s fu00e1jdalmainkat, mert mu00e1sku00e9nt egy pozitu00edvnak vu00e9lt gondolat nem fog ju00f3 u00e9rzu00e9st kelteni bennu00fcnk u00e9s a cu00e9l pedig ez lenne… hogy ju00f3l legyu00fcnk, boldogok, egu00e9szsu00e9gesek, teljesek, amilyennek szu00fclettu00fcnk…Ez persze nem egyszeru0171 u00e9s a “feldolgozu00e1s-u00e1ttu00e9ru00e9s” mu00f3dja egyu00e9nenku00e9nt eltu00e9rhet… valakinek ez, valakinek az okoz ju00f3 u00e9rzu00e9st, de a lu00e9nyeg mindig ugyanaz: Ismerd meg magadat, a vu00e1gyaidat u00e9s tanulj meg u00e9rteni az u00e9rzelmeid nyelvu00e9n… magadtu00f3l, mu00e1soktu00f3l fu00fcggetlenu00fcl… :) Boldogsu00e1got u00e9s szu00e9p gondolatokat ku00edvu00e1nok mindenkinek!:)
Tudod vannak dolgok amik az emberben annyira mu00e9lyen rejlenek hogy maga sem tudja hogy lu00e9teznek. Aztu00e1n azt hisszu00fck eru0151sek vagyunk u00e9s feltudjuk dolgozni az adott problu00e9mu00e1t. Nem tudjuk max eltusoljuk hogy ne ezzel legyen tele az u00e9letu00fcnk de a legvu00e1ratlanabb pillanatokban ru00e1nk tu00f6r u00e9s lehet hogy hetekre el rontja a hangulatunkat. Nem lehet tu00fal lu00e9pni rajta u00e9s sokszor feldolgozni sem lehet. Az az ideu00e1lis lehetu0151su00e9g amivel talu00e1n tu00faltehetted volna magad a dolgon, az sem ideu00e1lis de most talu00e1n u00fagy tu0171nik, mu00e1r ru00e9gen nincs sehol. Tudod valakinek csak akkor tudok u0151szintu00e9n tanu00e1csot adni ha u00e1tu00e9lem amit u0151. Ez pedig lehetetlen hiszen mind mu00e1sku00e9nt u00e9lju00fck meg a problu00e9mu00e1kat u00e9s mind mu00e1sku00e9nt reagu00e1lunk ru00e1. Egyszer (sokszor de konkru00e9tan volt egy ilyen eset) megpru00f3bu00e1ltam valakinek segu00edteni mert nem igazu00e1n volt u00f6nbizalma tu00f6bb oldalru00f3l is problu00e9ma jelentkezett su0151t ez egy olyan u00e1llapotig vezetett, amit u00e9n sem tudok sem megoldani sem feldolgozni. u00c9s akkor most tu00f6bbu00e9 senkinek ne segu00edtsek. Vonuljak vissza senkivel ne is kommuniku00e1ljak, mert ez tu00f6rtu00e9nt? Nem tu0151led vu00e1rom a vu00e1laszt, hisz ahhoz tu00fal keveset tudsz ru00f3lam. u00c9s ha magam nem tudom megoldani, te u00fagy sem fogod helyettem. Lu00e9nyegtelen mi minden tu00f6rtu00e9nik ku00f6ru00fclu00f6ttu00fcnk, u00e9s mennyire akarunk sikeresek lenni, nu00e9ha a semmibu0151l is olyan dolgok bukkannak elu0151, melyek hihetetlenek, hisz talu00e1n csak vu00e9letlen u00e9s csak egyszer gondoltunk ru00e1, miku00f6zben mu00e1s dolgok, amiku00e9rt u00e9vekig imu00e1dkozunk u00e9s ku00f6nyu00f6rgu00fcnk, sehogy nem u00e9rnek el minket. Tudom, hogy szkeptikusnak tu0171nu00f6k, bu00e1r alapvetu0151en optimista vagyok, de sajnos ku00e9tsu00e9gbe vagyok esve, u00e9s ilyenkor mindig a su00f6tu00e9t oldalu00e1t lu00e1tom csak a dolgoknak. Ju00f3 hogy vagy, u00e9s a napokban sokkal tu00f6bbet, mint elu0151zu0151leg, de sajnos ezzel mu00e9g nem oldu00f3dtak meg a problu00e9mu00e1im.Azzal is tisztu00e1ban vagyok hogy valu00f3szu00ednu0171leg sok ezer levu00e9l ku00f6zu00fcl nem pont az enyu00e9m kelti fel az u00e9rdeklu0151du00e9sedet, de u00e9n csak szemu00e9lyesen tudok valakivel mu00e9lyebben elbeszu00e9lgetni u00e9s nem u00edgy hogy aki gondolja olvassa. Tehu00e1t nem mesu00e9lek magamru00f3l, de nem u00e9rtek veled egyet hisz vannak dolgok amik nem csak pillanatnyilag nem oldu00f3dnak meg u00e9s majd a kitartu00e1s azt eredmu00e9nyezi…. Hisz nem minden kizu00e1ru00f3lag tu0151lu00fcnk fu00fcgg. Ha u00edgy lenne u00e9s a sok ju00f3 ember u00f6sszefogna, a pozitu00edv energiu00e1jukat arra hasznu00e1lnu00e1k amire kell akkor itt lenne a menyorszu00e1g. u00c9s csak mu00e9g egy ku00f3sza gondolat nu00e9ha nem azu00e9rt vagyunk tehetetlenek mert valamit nem akarunk elu00e9rni megcsinu00e1lni hanem mert n em tudjuk helyesen elmondani mi is a cu00e9l u00e9s u00edgy hogy nem u00e9rtenek nem is tu00e1mogathatnak minket,nem is segu00edthetnek rajtunk, neku00fcnk.
Angu00e9la, tovu00e1bbra is meg kell eru0151su00edtenem magamat: de, minden kizu00e1ru00f3lag tu0151lu00fcnk fu00fcgg. Mert bu00e1rmennyire is ellentu00e9tekkel teli a ku00f6rnyezet, az csakis rajtunk mu00falik, hogyan u00e9lu00fcnk benne, milyen gondolatokat vu00e1lasztunk (aku00e1r a tu00falu00e9lu00e9shez). nnu00c9ppen az ellentu00e9teknek ku00f6szu00f6nhetu0151, hogy mindig u00faj vu00e1gyaink szu00fcletnek, ettu0151l fejlu0151dik a vilu00e1g, ezu00e9rt ju00f6ttu00fcnk ide u00e9s nem a menyorszu00e1gba. Sok ju00f3 ember sokszor u00f6sszefog, u00e9s csodu00e1latos dolgokat hoz lu00e9tre, de ez a sok ju00f3 ember mu00e1r mind megju00e1rta a maga poklu00e1t vagy a maga u00fatju00e1t, amire a tu00f6bbiek mu00e9g csak most lu00e9pnek ru00e1. nnu00c9s ez u00edgy van rendben. A saju00e1t fu00f6ldi menyorszu00e1god megteremtu00e9se a te dolgod, a fu00f6ldu00f6n sosem lesz paradicsom. Ha a ku00f6ru00fclmu00e9nyek ellenu00e9re megtalu00e1lod a belsu0151 egyensu00falyodat, akkor fogsz tudni te is az alkotu00f3 emberek ku00f6zu00e9 lu00e9pni, u00e9s hozzu00e1tenni a vilu00e1ghoz.nnSokszor valu00f3ban nem ku00f6nnyu0171 ru00e1ju00f6nni, hogy mit is akarunk valu00f3ju00e1ban. Ekkor ju00f6nnek azok az esemu00e9nyek, amik ru00e1u00e9bresztenek, hogy mi az, amit biztosan nem akarunk. Ezeket az esemu00e9nyeket a legtu00f6bben tragu00e9diaku00e9nt u00e9lju00fck meg, pedig nu00e9lku00fclu00fck sosem ju00f6nnu00e9nk ru00e1 arra, hogy mit akarunk az u00e9lettu0151l, miu00e9rt vagyunk itt, mi a cu00e9lunk.
Szia Vera, u00e9s MINDENKI!nnRu00e9gu00f3ta olvasgatlak u00edgy nu00e9vtelenu00fcl… nagyon tetszik az oldal, Ku00d6SZu00d6Nu00d6M, HOGY Lu00c9TREHOZTAD!nnSzu00f3val sztem 2 dolog miatt is nem jut el ez az egyszeru0171nek tu0171nu0151 gondolat az agyunkig.(Megu00e1ll a szu00fcrkeu00e1llomu00e1nyunk hatu00e1ru00e1nu00e1l, u00e9s vmifu00e9le engedu00e9lyre… u00fatlevu00e9lre vu00e1r :-) ) Az elsu0151, amit Te is mondasz, hogy hiu00e1ba is jut el, idu0151 kell hozzu00e1. (Sajnos, vagy u00e9pp szerencse, hogy nem megy varu00e1zsu00fctu00e9sre.) A mu00e1sik, hogy, ha az ember lu00e1nya, vagy fia:-) mu00e1r egy ideje gondolkodik vhogy,mert elmu00falt 10, 20, 30… 70 u00e9ves, u00e9s hatott ru00e1 a ku00f6rnyezet, a csalu00e1d, az u00e9lettapasztalat (hehe), a megszoku00e1s, akkor hiu00e1ba tudja, hogy jobb volna ju00f3l csinu00e1lni, u00e9s mindezt ju00f3 u00e9rzu00e9ssel!!! a fentiek ku00f6zu00fcl mindig ku00f6zbe szu00f3l vmelyik :-). Mivel mu00e1r 10, 20, 30… 70 u00e9ve ezek veszik ku00f6ru00fcl. u00cdgy a megszoku00e1s, a rutin sokkal ku00f6nnyebben iru00e1nyu00edt, mint az u00faj 2 perce… 2 u00e9ve tanult pozitu00edv gondolkodu00e1s. Az elu0151zu0151hu00f6z semmit nem kell tenni, megy a maga u00fatju00e1n… az utu00f3bbihoz, meg u00e1llandu00f3 figyelem, tudatossu00e1g kell! Egu00e9szen addig a pontig, mu00edg nem vu00e1lik ez az u00faj a ru00e9gi helyett rutinnu00e1… szu00f3val gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, minden nap, minden percben, u00e9s idu0151vel ku00f6nnyu0171vu00e9 vu00e1lik. DE Hu00c1T EZT TE IS TUDOD! Csak ku00e9rdezted a vu00e9lemu00e9nyem, ezu00e9rt bu00e1torkodtam… :-) (Mu00e9rt nem tudok u00e9n egyszeru0171 mondatokat u00edrni???)nnJu00f3 u00e9rzu00e9seket ku00edvu00e1nok :-) MINDENKINEK!nnpycury
Igen, u00edgy van, kezdetben nagyon tudatosan kell csinu00e1lni. Sokszor komoly eru0151feszu00edtu00e9sek u00e1ru00e1n tudsz csak uralkodni magadon, de aztu00e1n megszelu00eddu00fcl odabent az a valaki, aki koru00e1bban tombolt, u00e9s minden a helyu00e9re keru00fcl. Ez maga az u00e9rzelmi sku00e1la, amin tartunk felfelu00e9. Sokaknak u00e9vtizedekbe telik eljutni a bosszu00favu00e1gytu00f3l az elkeseredettsu00e9gig, vagy a legyu0151zu00f6ttsu00e9g u00e9rzu00e9su00e9tu0151l a remu00e9nyig.
Szia! Szerintem az, hogy valaki mennyire tud a legalsu00f3 lu00e9pcsu0151ru0151l a legfelsu0151 lu00e9pcsu0151re jutni, nem csak azon mu00falik, hogy valaki akar vagy nem akar egy magasabb rezgu00e9su0171 szintre jutni, vagy hogy odafigyel a napja elu0151re tervezu00e9sekor vagy sem…. ugyan ezt nem is mondtad soha, de azu00e9rt mu00e9giscsak van egy gondolatom ennek kapcsu00e1n. Az embernek ehhez nem elu00e9g a puszta tudatossu00e1ga. u00dagy gondolom, vannak elu0151zu0151 u00e9letbeli u00e9s kisgyermekkori traumu00e1k, u00e9lmu00e9nyek, ami egyszeru0171en tudatos szinten megakadu00e1lyozza az igaz vu00e1gyunk magunkoz vonzu00e1su00e1t. A Vonzu00e1s Tu00f6rvu00e9nye egy a szu00e1mos tu00f6rvu00e9ny ku00f6zu00fcl (Szeretet Tu00f6rvu00e9nye, az Elme tu00f6rvu00e9nye, A rezgu00e9s tu00f6rvu00e9nye,Ok-Okozat tu00f6rvu00e9nye, Egyensu00faly tu00f6rvu00e9nye, Hasznu00e1lat tu00f6rvu00e9nye), aminek u00f6sszessu00e9ge teszi lehetu0151vu00e9 a szellem egysu00e9gu00e9t, egyensu00falyu00e1t, u00fagymond Isteni mivoltunk megu00e9lu00e9su00e9t, u00e9s a lehetu0151su00e9get, hogy magasabbra jussunk.nAhhoz hogy a vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9t alkalmazni tudjuk, a lelki azaz vagy u00e9s SEJTSZINTu0170 traumu00e1kat fel kell dolgozni. Hiu00e1ba akar bu00e1rki pu00e9nzt magu00e1hoz vonzani, ha mu00e1r valaha pl. tett valaki szegu00e9nysu00e9gi fogadalmat. Nem is fog ru00e1ju00f6nni tudatos szinten, hogy mi miatt nem tudja a bu0151su00e9get megteremteni, pedig annyira akarja. Ju00f3magam ru00e9gen azt gondoltam, hogy a Vonzu00e1s Tu00f6rvu00e9nye mu0171ku00f6du00e9su00e9nek ismerete totu00e1l elu00e9g lesz, hogy szu00e9ppu00e9 tegyem a napjaimat, hu00e1t nem u00edgy tu00f6rtu00e9nt. Sokat kellett fejlu0151dni, mire egyu00e1ltalu00e1n a gu00f3cokat megtalu00e1ltam az u00e9letemben. Majd csak utu00e1na…. szu00e9p lassan, de biztosan. Bu00e1r lehet hogy ez nem ennek a fu00f3rumnak az asztala, de ku00e1r lenne azt gondolni, hogy holnap felkelek, u00e9s tu00f6rekszek a ju00f3 gondolatokra, a szu00e9pre, u00e9s egyre jobb lesz. Egy darabig bizonyu00e1ra. Tudatos szinten nem megy szerintem. Jerryu00e9k a Ku00e9rd u00e9s Megadatik-ban felhu00edvju00e1k a figyelmet a mediu00e1tciu00f3k fontossu00e1gu00e1ra. No, u00fagy mu00e1r elindulhat valami fu00f6lfele u00edvelu00e9s. Talu00e1n. De lehet u00edgy sem teljes mu00e9g a dolog, mert ez csak az u00e9n pu00e9ldu00e1m. Szu00e9p napot.
Tudom, hogy kevesen osztju00e1k a vu00e9lemu00e9nyem, de u00e9n u00fagy lu00e1tom a hozzu00e1m fordulu00f3knu00e1l u00e9s saju00e1t tapasztalatbu00f3l is, hogy ha valaki fel akarja dolgozni a mu00faltju00e1t, csak egyre rosszabb u00e9s rosszabb helyzetbe keru00fcl, teljesen elmeru00fcl u00f6nmaga saju00e1t tragu00e9diu00e1ju00e1ban, mu00edg ha pusztu00e1n lu00e1gyan elengedi u00e9s elu0151re nu00e9z, pozitu00edv dolgokra u00e9s a cu00e9ljaira fu00f3kuszu00e1l, magu00e1tu00f3l ku00f6ddu00e9 vu00e1lik mindaz, ami fu00e1jt neki. Egyszeru0171en azu00e9rt, mert arra az emberre, aki a pozitu00edv gondolatok u00e1ltal lesz, mu00e1r nem lesz hatu00e1ssal, ami tu00f6rtu00e9nt.
Igen Vera, ez a dolog sok esetben u00edgy mu0171ku00f6dik, de vannak olyan egyedi esetek, ahol valu00f3ban tu00f6bbet segu00edt a mu00falt u00e1tgondolu00e1sa u00e9s feldolgozu00e1sa… mert ugye NEM VAGYUNK EGYFORMu00c1K… kinek ez…kinek az okoz megnyugvu00e1st… u00e9n speciell csak a saju00e1t pu00e9ldu00e1mbu00f3l tudok kiindulni: nekem hosszu00fa utam volt odu00e1ig, hogy megismerjem u00e9s elfogadjam a vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9t, de amint megismertem, tudtam, hogy igaz, mert elu0151tte u00e1tgondoltam u00e9s u00e1tfogalmaztam a mu00faltamat u00e9s mu00e1r lu00e1ttam minden u00f6sszefu00fcggu00e9st, mindenkitu0151l fu00fcggetlen gondolatokban fogalmaztam u00fajju00e1 u00f6nmagam u00e9s a hozzu00e1u00e1llu00e1somat a ku00f6rnyezetemhez… Szerettem a ku00f6ru00fclu00f6ttem lu00e9vu0151ket, akik miatt azelu0151tt szenvedtem, mert ru00e1du00f6bbentettek sok mindenre, hu00e1lu00e1s voltam a tragu00e9diu00e1knak, mert u00fagy u00e9reztem, hogy tu00f6bb lettem a megu00e9lu00e9su00fck utu00e1n u00e9s u00d6NMAGAMTu00d3L alaku00edtottam ki egy olyan vilu00e1gku00e9pet, amiben ju00f3l u00e9rzem magam, nem fu00e1jhat semmi mu00e1r u00fagy, mert nincs olyan fogalom szu00e1momra, hogy gyu0171lu00f6let, nincs fu00e1jdalom, nincs betegsu00e9g, nincs rosszindulat, csak u00e9n vagyok, aki megteremti a saju00e1t valu00f3su00e1gu00e1t u00e9s olyan emberek u00e9s olyan ku00f6rnyezet, akiket u00e9s amiket u00c9N engedek, vonzok be… akkor mu00e9g azt hittem, hogy egyedu00fcl u00e9n birtoklom ezt a “tudu00e1st”, majd mikor kezembe keru00fclt egy ku00f6nyv a “ku00e9rd u00e9s megadatik” hirtelen minden megvu00e1ltozott…:) nem tudtam letenni, nem tudtam nem u00f6ru00fclni az ott leu00edrtaknak… minden sora utu00e1n mosolyogva meredtem magam elu00e9, hogy IGEN u00e9n ezt tudtam, u00e9reztem u00e9s ez a tudu00e1s ku00f6zu00f6s… mindenkinek ju00e1r, aki lu00e1tni akarja…:) Valu00f3ban vannak fokozatok, amin mindenkinek u00e1t kell mennie, ahhoz, hogy boldog lehessen, de a lu00e9pu00e9sek mu00f3dju00e1ru00f3l mindenki maga du00f6nt…:) A lu00e9nyeg hangsu00falyosan a JELEN megu00e9lu00e9se, hogy itt u00e9s most vagyok ju00f3l u00e9s boldogan u00e9s elu00e9gedetten a valu00f3su00e1gban, de hogy tu00e9nyleg ku00e9pes legyen valaki ezt elfogadni, el is kell jutni idu00e1ig…:)nnSzu00e9p napot Mindenkinek!
u00c9n osztom! :D
Kedves Vera, u00e9s mindenki.nSok u00e9rdekes u00e9s szerencsu00e9re hosszu00fa tu00f6rtu00e9netet olvashattam, jobban is lehet u00edgy u00e9rteni, vagyis talu00e1n egyszeru0171bb megu00e9rteni a mu00e1sikat.nAz u00e9n tu00f6rtu00e9netem, hosszu00fa nem fogom leu00edrni, Vera szerintem ru00e1ju00f6n ki vagyok u00e9n aki leginku00e1bb pesszimista hangvu00e9telu0171 levelet u00edr. Igen itt ju00f6n az a szu00f3 DE sajnos meg van ru00e1 az okom.nA problu00e9mu00e1m a vu00e1lu00e1s, az ahogy bele keru00fcltem a szakadu00e9kba, tudom nem egyedi, u00e9s mu00e9g vu00e9letlen se szeretnu00e9m ha valaki sajnu00e1lna. u00c9n csak az igazsu00e1got keresem, a gondolataimban, a ku00f6nyvekben, beszu00e9lgetu00e9sekben.nDe az idu0151 ketyeg, u00e9s a bu00edru00f3su00e1g amiben u00fagy bu00edzik az ember mint a kisgyerek az u00f3vodu00e1ba, hogy majd a nagy u00f3vu00f3nu00e9ni u00e1tlu00e1tja mert onnan fentru0151l u0150 mindent lu00e1t, u00e9s igazsu00e1got szolgu00e1ltat. Talu00e1n ott igen, de mu00e1r az is felhu00edgult.nApa vagyok akinek van ku00e9t gyermeke, akik nu00e1lam szeretnu00e9nek lenni, ezt nem csak u00e9n u00e9rzem rengeteget beszu00e9ltem Velu00fck, fu0151leg abban a hitben amiben engem is neveltek, hogy legyu00e9l ju00f3, mu00e9g ha u00fagy u00e9rzed nem kapod meg u00e9rte ott a jutalmad, mert hisz nem a jutalomu00e9rt ju00f3 valaki hanem magu00e1u00e9rt mert u00edgy u00e9rzi ju00f3l magu00e1t.nMost lezu00e1rult az elsu0151 fele egy jelenetnek a bu00edru00f3nu0151 kimondta, hogy a gyerekeket az anyjuknu00e1l helyezi el, u00e9s hogy miu00e9rt is na ez a ku00f6du00f6s, hisz mindku00e9t szu00fclu0151 szerinte ju00f3 szu00fclu0151, mindku00e9t helyen szeretik a gyerekeket….stb, aki u00e9rti u00edgy is u00e9rti.nDe (mu00e1r megint a DE) a mu00e1sik fu00e9l a hazugsu00e1gaival u00e9ri el, u00e9s azzal hogy anya, hogy a jog, mellu00e9 u00e1lljon.nNagyon du00farva, u00e9s nehu00e9z idu0151ket u00e9ltem meg, voltam olyan mu00e9lyen, hogy azt hittem nem tudok talpra u00e1llni, de folytattam, mert van hitem, viszont itt elsu0151 fokon u00fajra padlu00f3t fogtam.nEzu00e9rt u00edrtam egy mu00e1sik cikknu00e9l (Vera vu00e1laszoltu00e1l is ru00e1) hogy Az igazsu00e1g hiu00e1nyzik!nOlyan szinten kisemmiztek, u00e9rzelmileg, anyagilag, u00e9s az u00fctu0151 ku00e1rtya a ku00f6vetkezu0151: anya!nAz apa az mi?nEgy apa nem lehet ju00f3 szu00fclu0151?nEgy apa csak agresszu00edv lehet?nA vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9vel is sokat foglalkoztam, amikor viszont azt kezdtu00e9k megmagyaru00e1zni, hogy mindenru0151l u00e9n tehetek, mert u00e9n vonzottam be az u00e9letembe, ott elvesztettem a fonalat, mert ki az a marha aki ilyen u00e9letet akart volna magu00e1nak. Fu00f6lu00f6sleges lenne magasztalni magam, vagy ellenkezu0151leg a mu00e1sik oldalt, u00e9n ismerem a szereplu0151ket, u00e9s tudom, hogy ezt nem u00e9n rontottam el.nEzu00e9rt gondolom, a vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9nek lehet egy mu00e1sik formu00e1ja is ahol nem Te idu00e9zed elu0151 a dolgokat, Te csak a szenvedu0151 fu00e9l vagy aztu00e1n, hogy ebbu0151l hogy ju00f6ssz ki, na az mu00e1r a feladat.nDe nem tudok laza lenni amikor a gyermekeimet hallom, hogy alapvetu0151 dolgok, nem u00fagy zajlanak ott mint ahogy u0150k is szeretnu00e9k.nNem az u00e9n formu00e1m az hogy mindenkire mosolygok miku00f6zben lu00e1tom ru00e1ngatju00e1k a szu0151nyeget a lu00e1bam alatt, azokat leginku00e1bb fejbe rugnu00e1m.nNa tessu00e9k agresszu00edv, na de miu00e9rt is?nEzen viszont nem gondolkozik a bu00edru00f3su00e1g. Ok u00e9s okozat, mindent valamiu00e9rt teszu00fcnk, nem csak u00fagy, mert akkor nem gondolkoznu00e1nk.nA kisemberek mind nekem adnak igazat, na de nem u0150k du00f6ntenek, u00e9s u00e9n gondolkozhatok olyan ru00f3zsaszu00ednen hogy az mu00e1r elcsu00f6ppenjen, mikor a valu00f3su00e1g visszavu00e1g hatalmas durva u00f6klu00e9vel, u00e9n csak pislogok, mert ha vissza u00fctu00f6k, ismu00e9t ru00e1 lhet kiabu00e1lni, hogy agresszu00edv.nNa ez a 22-es csapdu00e1ja.nSzu00e9p napot mindenkinek, u00e9s elnu00e9zu00e9st ha hosszu00fa u00e9s unalmas voltam.
Az agressziu00f3 is csak egy lu00e9pcsu0151 az u00e9rzelmi sku00e1lu00e1n, u00e1ltala jutsz feljebb, remu00e9lhetu0151leg minu00e9l hamarabb az elfogadu00e1s u00e1llapotu00e1ba. Ezen a helyzeten ugyanis nem tudsz vu00e1ltoztatni. u00c9n arra biztatlak (ahogy mindenki mu00e1st is a saju00e1t helyzete kapcsu00e1n), hogy abbu00f3l hozza ki a legtu00f6bbet. Ezek az esemu00e9nyek mu00e9g inku00e1bb u00f6sszekovu00e1csolnak a gyerekeiddel, u00e9s a kevesebb, de sokkal mu00e9lyebben megu00e9lt egyu00fcttlu00e9tek meghatu00e1rozu00f3ak lesznek a kapcsolatotokban.
Szia Nick37!nnMegfogott a hozzu00e1szu00f3lu00e1sod. u00c9n is elvu00e1lt apa vagyok, nu00e1lunk is majdnem eldurvult a vu00e1lu00e1s, de nem hagytam (talu00e1n nem hagytuk, a gyerek miatt). Fontos! A gyerek(ek) miatt. u0150k nem tehetnek arru00f3l, hogy megszu00fclettek, nem ku00e9rtu00e9k tu0151lu00fcnk! Nem tehetnek arru00f3l, hogy mi, a szu00fcleik nem u00e9rtettu00fck meg egymu00e1st, az apa u00e9s anya, ku00e9t EMBER ku00f6zti konfliktust nem tudjuk kezelni. Nekik nem kell ezt kezelni. Nagyon negatu00edv vagy magaddal szemben. Lehet, hogy gyengu00e9bb nu00e1lad a volt nejed, mint azt te magadru00f3l gondolod. Nem akarlak megbu00e1ntani, mert u00e9n pl. messze lakom a fiamtu00f3l, aki mu00e1r 14 u00e9ves, elsu0151s volt, mikor elju00f6ttem otthonru00f3l, de azu00e9rt, mert nem akartam magamnak rosszat…..Szu00f3val, ez hosszu00fa sztori, mint mindenki mu00e1snak….szu00edvesen megosztom veled, de lu00e9gy magaddal szemben tu00fcrelmes, ku00e9rlek. Ku00f6szu00f6nu00f6m. u00dcdv: Robi :)
Kedves Nick37 nHiszed vagy sem Anyaku00e9nt, ugyanu00edgy mentem u00e1t ezen – a vu00e1lu00e1son – bu00edzva abban, hogy Odafentru0151l nu00e9zve minden rendben van, az igazsu00e1g pedig annyira egyu00e9rtelmu0171en lu00e1tszik. ( minket anyagilag igyekeztek teljesen kisemmizni) nu00c9s azt hiszem hasonlu00f3t is u00e9reztem mint Te. Elkeseredettsu00e9get – mert u00e9n pozitu00edvan u00e1lltam hozzu00e1 az u00fcgyhu00f6z, teljes belsu0151 bu00e9ku00e9vel. Legalu00e1bbis akkor azt gondoltam. Emlu00e9kszem az egyik tu00e1rgyalu00e1son az “angyalos” baru00e1tnu0151m csuda eru0151s pu00f3lu00f3ju00e1ban voltam a fekete garbu00f3 alatt – vu00e9lvu00e9n azt, hogy az Angyalok u00fagyis mindent lu00e1tnak u00e9s tu00e1mogatnak. nu00c9s…nMa mu00e1r azt kell mondanom, mu00e1s pontokon nyertem, mint valaha gondolhattam volna. u00c9s a Te u00e9letedben is ezt lu00e1tom Nick. nElu0151szu00f6r is: a Bu00edru00f3su00e1g… hu00e1t az valami egu00e9szen mu00e1s, mint aminek ku00edvu0171lru0151l lu00e1tszik. Nem hinnu00e9m, hogy bu00e1rmikor is tud, vagy ku00e9pes valu00f3ju00e1ban objektu00edv lenni. Egy ku00edvu00fclu00e1llu00f3, aki pru00f3bu00e1l egy ku00e9pet u00f6sszerakni Ru00f3lad, ru00f3lam, ru00f3lunk, a mu00e1sik a fu00e9lru0151l. Nehu00e9z elfogadni, de valu00f3ju00e1ban az u00fcgyvu00e9deinktu0151l fu00fcggnek az u00edtu00e9leteink u00e9s mu00e9g a meg-u00edtu00e9lu00e9su00fcnk is. Amit u00e9s ahogyan u0151k ku00e9pviselnek. Mondhtasz, u00e9rezhetsz bu00e1rmit ku00f6zben – a jogba csomagolu00f3dik u00e9s a Bu00edru00f3k, Bu00edru00f3nu0151k valu00f3ju00e1ban ugyis azt nu00e9zik u00e9s u00e9rtik. nMu00e1sodszor: azt a ku00fczdelmet, amin vu00e9gigmu00e9sz a gyerekekkel, vu00e9gig is u00e9lik a gyerekek. Lu00e1tju00e1k, u00e9rzik u00e9s a maguk mu00f3dju00e1n u00e9rtik u00e9s u00e9rtelmezik az u00edtu00e9letet u00e9s a ku00fczdelmet is amit u00e9rtu00fck vu00edvsz. Vagyis ne keseredj el – csak adj egy kis idu0151t az u00e9letnek. A gyerekek u00e9lete szempontju00e1bu00f3l nagyon fontos amit most teszel – u00e9s lu00e1tju00e1k azt, hogy harcolsz u00e9rtu00fck. nHarmadszor: nincsennek vu00e9letlenek Nick. Hidd el. Valami miatt most u00edgy tu00f6rtu00e9nik. Valami miatt, amit most talu00e1n u00e9p nehu00e9z elfogadni, de idu0151vel meg fog lu00e1tszu00f3dni az oka. ( talu00e1n mu00e9g “ku00fczdened” kell tovu00e1bb, talu00e1n mu00e1sku00e9nt kell u00faj u00e9letet kezdeni, nem tudom, de oka van az biztos) nNegyedszer: a hu00e1rmas pont az, amiru0151l A Vera is beszu00e9l most. A “mu00e9g “… hogy gyakran u00fagy u00e9rezzu00fck, hogy miu00e9rt? Mu00c9G miu00e9rt nincs itt amit akarunk, teremtu00fcnk, amit vonzani szeretnu00e9nk? Miu00e9rt? Mert… u00e9s itt ju00f6n a szu00e1mos lehetu0151su00e9g. Jack Canfield, a Titokban is szereplu0151 tru00e9ner azt mondja: a hitvilu00e1gunk miatt. Nem tu00fal ju00f3, u00e9s mu00e9g hu00e1tru00e1ltat is minket.( beidegzu0151du00e9seink, hiteink) Ebben a blogban JUhu00e1sz Erika hozzu00e1szu00f3lu00e1su00e1ban pedig azt u00edrja: u0151 is egy csoport teru00e1piu00e1n u00e9bredt ru00e1, mennyi negatu00edv dolog bu00fajku00e1l benne.nA nagyon u00e9rtu0151k pedig u00fagy vu00e9lik: elu0151bb valu00f3ban magunkon kell vu00e1ltoztatni. Mert a vonzu00e1s arra iru00e1nyul amit u00e9rzu00fcnk u00e9s gondolunk nA legfurcsu00e1bb ebben az, hogy nu00e9ha u00e9p ezt a legnehezebb elfogadnunk. n- hogy tanulnunk kell ( a pozitu00edv teremtu00e9st) n- hogy magunkban vannak a megoldu00e1sok hozzu00e1 nVagyis Nick 37 ku00e9rlek ne add fel nu00d6tu00f6dszu00f6r: Karu00e1csonykor lu00e1ttam egy filmet a tu00e9vu00e9ben, egy Apu00e1ru00f3l szu00f3lt u00e9s a jogru00f3l. Valu00f3di esemu00e9nyek alapju00e1n. u00cdrorszu00e1gban ju00e1tszu00f3dott. Az Apu00e1tu00f3l elvettu00e9k a gyerekeit u00e9s nevelu0151intu00e9zetbe raktu00e1k, csak azu00e9rt, mert az u00e9desanyjuk elhagyta u0151ket ( tu00e9nyleg egyszeru0171en csak elment valakivel Ausztru00e1liu00e1ba) Az Apa ku00fczdeni kezdett. Pokoli nehezen ment. Tu00e9nyleg. Kidobtu00e1k a bu00edru00f3su00e1gru00f3l, nem vettu00e9k komolyan u00e9satu00f6bbi. Vu00e9gu00fcl, egyetlen embert talu00e1lt aki hitt neki u00e9s hitt benne u00e9s elvu00e1llalta a ku00e9pviseletu00e9t. u00c9S NYERTEK. Az u00edrorszu00e1gi alkotmu00e1nyt kellett mu00f3dosu00edtani ( az apa joga u00e9s a csalu00e1d fogalmu00e1t.) Nehezen ment – de sikeru00fclt. A vu00e9gu00e9n az Apa azt mondta a tu00e1rgyalu00e1son: Uraim, u00e9n jobb embert lettem, megvu00e1ltoztam miu00f3ta a gyerekeimu00e9rt ku00fczdu00f6k. nnSok sikert u00e9s sok eru0151t ( u00e9s egy nagyon nagyon ju00f3 u00fcgyvu00e9det vagy u00fcgyvu00e9dnu0151t ku00edvu00e1nok ) nNanan
u201eA gondolataiddal teremted a valu00f3su00e1godat, az u00e9rzelmeid pedig jelzik, hogy ju00f3 u00faton ju00e1rsz-e.u201d Annak ideju00e9n, nau00edv korszakomban maximu00e1lisan egyetu00e9rtettem ezzel a megu00e1llapu00edtu00e1ssal, u00e9s e szerint is u00e9ltem. Mu0171ku00f6du00f6tt. A vilu00e1g mintha u00e9rtem lett volna, u00e9s kiszolgu00e1lta az igu00e9nyeimet. Su0151t, mu00e9g a nagy u0150 is megjelent, u00e9s ru00f6vid idu0151 mu00falva mu00e1r gyermeket vu00e1rtam tu0151le. TUDTAM, HOGY u0150 AZ. Nem voltak ku00e9tsu00e9geim. nKu00e9su0151bb kideru00fclt ekkoru00e1t mu00e9g sosem tu00e9vedtem. Azu00f3ta is vu00e1llalnom kell a ku00f6vetkezmu00e9nyeit, mert egy paranoiu00e1s, de nagyon intelligens elmebeteg fu00e9rfiru0151l van szu00f3. u00c9s biztos voltam az u00e9rzelmeimben!nMa mu00e1r tudom, az u00e9rzelmek nem jelzik szu00fcksu00e9gku00e9ppen, hogy ju00f3 u00faton ju00e1rok-e, mert a ku00fclu00f6nfu00e9le u00e9rzelmek okaibu00f3l egy u00e1tlagember semmit nem ismer, az ebben a tu00e9mu00e1ban kutakodu00f3 pedig annyit, mint a ju00e9ghegy csu00facsa, azaz kb. egytizedet..nMu00e9g sok hu00e1ttere van ennek, de azt most nem fejtem ki.
Szerintem az ember biztosan akkor mondhatja, hogy valamivel kapcsolatban nem voltak ku00e9tsu00e9gei, hogyha a “boldog” u00faton maradt… nemde? Te is tapasztaltad a vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nye u00e1ltal felu00e9bresztett eru0151t… nem tudom elku00e9pzelni, hogy mindent u00e9rzu00e9st ju00f3l u00e9rtelmeztu00e9l…. bu00e1r ki tudja… nekem az okoz boldogsu00e1got, hogy hiszek mindenkitu0151l fu00fcggetlenu00fcl, mu00e1soknak persze lehet, hogy mu00e1s, de azu00e9rt ju00f3 lenne tudni a pontos vu00e9lemu00e9nyedet, mielu0151tt itt beledumu00e1lnu00e9k olyan dolgokba amit nem tudhatok, vagy nem lu00e1thatok…:)nnSzu00e9p napot!
A legritku00e1bb esetben talu00e1lkozom azzal (ha mu00e9lyebben ku00e9rdu00e9sekkel belemegyek egy ilyen tu00f6rtu00e9netbe), hogy valu00f3ban szu00edntiszta pozitu00edv lelkiu00e1llapot eredmu00e9nye lett ez az u00e9let.nnAzonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a Belsu0151 u00c9nu00fcnk nem arrafelu00e9 terel minket az u00e9rzelmeinkkel, ami szerintu00fcnk egy u00e1lom u00e9let kacsalu00e1bon forgu00f3 palotu00e1val meg szu0151ke herceggel. Hanem arrafelu00e9 az u00fat felu00e9, amit mi magunk egy magasabb nu00e9zu0151pontbu00f3l meghatu00e1roztunk, amit meg akartunk u00e9lni, amiu00e9rt ju00f6ttu00fcnk. nnHiszen senki sem vitatja, hogy az a sok meleg sru00e1c, aki hozzu00e1m fordult segu00edtsu00e9gu00e9rt, mert nem meri elmondani a szu00fcleinek, gondolt egy negatu00edvat, aztu00e1n meleg lett, hadd ku00fczdje vu00e9gig az u00e9letu00e9t. Vagy a vilu00e1g legu00e9desebb apuku00e1ja, akinek autista kisfia szu00fcletett, biztosan nem a vonzu00e1s ereju00e9vel fordu00edtotta ki az u00e9letu00e9t a helyu00e9ru0151l. Arru00f3l sok szu00e1zezer gyerekru0151l ne is beszu00e9lju00fcnk, akiknek ma Magyarorszu00e1gon alkoholistu00e1k a szu00fclei.nnLehetnek tehu00e1t olyan pontjai az u00e9letu00fcnknek, amik elsu0151re tragu00e9diu00e1nak tu0171nnek, de higgyu00e9tek el, abbu00f3l szu00fcletik a csoda. u00c9ppen ezekben az u00e9lethelyzeteken kell a leginku00e1bb tudatosan keresni a megku00f6nnyebbu00fclu00e9st okozu00f3 gondolatokat, u00e9s nem elmenni a gyu0171lu00f6let vagy bosszu00fa iru00e1nyu00e1ba.
Az u00e9let teremtu00e9s, nem felfedezu00e9s.nNem u00fagy u00e9lsz meg minden egyes napot, hogy felfedezed ahogy azt tu00e1lalni szoktu00e1k neked, hanem megteremted azt. Minden egyes pillanatban megteremted a valu00f3su00e1godat, nagy valu00f3szu00ednu0171su00e9ggel anu00e9lku00fcl, hogy a tudatu00e1ban lennu00e9l.nNu00e9zzu00fck, miu00e9rt is van ez u00edgy, u00e9s miu00e9rt mu0171ku00f6dik.n1 / u00c9n teremtettelek Isten ku00e9pu00e9re u00e9s hasonlatossu00e1gu00e1ra.n2 / Isten a teremtu0151.n3 / Hu00e1rom lu00e9ny vagy egy szemu00e9lyben. Nevezheted ezeket a Lu00e9t Hu00e1rom Oldalu00e1nak, vagy aminek csak akarod: Atya, Fiu00fa, Szentlu00e9lek; test, szellem, lu00e9lek; tudatfu00f6lu00f6tti, tudat, tudattalan.n4/ A teremtu00e9s folyamata testednek ebbu0151l a hu00e1rom ru00e9szu00e9bu0151l ered. Mu00e1s szavakkal, hu00e1rom szinten teremtesz. A teremtu00e9s eszku00f6zei: a gondolat, a szu00f3, u00e9s a tett.n5 / Minden teremtu00e9s a gondolattal kezdu0151dik (u201eAz Atyu00e1tu00f3l ered”). Azutu00e1n minden teremtu00e9st a szu00f3 mozgat meg (u201eKu00e9rjetek u00e9s megadatik nu00e9ktek”). Minden teremtu00e9s a tettben teljesu00fcl ki (u201eu00c9s az ige testtu00e9 lett, u00e9s lakozu00e9k miku00f6zu00f6ttu00fcnk”).n6 / Amit elgondolsz, de soha nem mondasz ki, az egyetlen szinten teremt. Amit elgondolsz, u00e9s amiru0151l beszu00e9lsz is, az a teremtu00e9s mu00e1sik szintje. Amit elgondolsz, elmondasz u00e9s megteszel, az nyilvu00e1nul meg a valu00f3su00e1godban.n7 / A gondolkodu00e1st, a beszu00e9det u00e9s a cselekvu00e9st igazu00e1n nem tartod lehetetlennek. A teremtu00e9s folyamatu00e1nak ku00f6vetkezu00e9sku00e9pp a hitet, vagy a tudu00e1st is tartalmaznia kell. Ez az abszolu00fat hit; hit, tu00fal a remu00e9nyen: a bizonyossu00e1g tudata (u201emeggyu00f3gyulsz a hited u00e1ltal”). u00cdgy a tett, mint a teremtu00e9s ru00e9sze, mindig tartalmazza a tudu00e1st. Alapvetu0151, belu00fclru0151l fakadu00f3, veled szu00fcletett vilu00e1gossu00e1g ez, a teljes vilu00e1gossu00e1g, a lu00e9tezu00e9s tu00f6ku00e9letes elfogadu00e1sa.n8 / A tudu00e1s a mu00e9lysu00e9ges, mu00e1r mu00e1r elku00e9pzelhetetlen hu00e1lu00e1ban rejlik. Az elu0151zetes ku00f6szu00f6netnyilvu00e1nu00edtu00e1sban, u00e9s talu00e1n ez a legfontosabb kulcs a teremtu00e9shez. Hogy mu00e1r a teremtu00e9s elu0151tt hu00e1lu00e1s lu00e9gy a teremtu00e9su00e9rt. Ezt magu00e1tu00f3l u00e9rtetu0151du0151nek tekinteni nemhogy nem elmarasztalandu00f3, hanem egyenesen bu00e1toru00edtandu00f3. Ez a tudu00e1s biztos jele. Minden Mester elu0151re tudja, hogy a tett vu00e9grehajtatott.n9 / Magasztald mindazt, u00e9s leld u00f6ru00f6mu00f6d mindabban, amit teremtesz, vagy amit teremtettu00e9l. Ha bu00e1rmely ru00e9szu00e9t elveted, az annyit jelent, hogy elveted u00f6nmagad egy ru00e9szu00e9t. Bu00e1rmi lu00e9gyen is az, ami a teremtu00e9sed ru00e9szeku00e9nt ku00ednu00e1lkozik, birtokold, fogadd el, u00e1ldd, u00e9s lu00e9gy hu00e1lu00e1s u00e9rte. Tu00f6rekedj ru00e1, hogy ne becsmu00e9reld (u201eaz Istenit!u201c), mert azzal u00f6nmagadat becsmu00e9rled.n10 / Ha van olyan oldala a teremtu00e9snek, melyet kevu00e9sbu00e9 talu00e1lsz u00f6ru00f6mtelinek, akkor u00e1ldd meg u00e9s vu00e1ltoztass rajta. Hozz mu00e1smilyen du00f6ntu00e9st. Idu00e9zz meg egy u00faj valu00f3su00e1got. Gondolj u00faj gondolatot. Mondj u00faj szu00f3t. Hajts vu00e9gre u00faj cselekedetet. Ha nagyszeru0171en teszed, ku00f6vetni fog az egu00e9sz vilu00e1g. Ku00e9rd, hogy ezt tegye. Szu00f3lu00edtsd fel ru00e1. Mondd: u201eu00c9n vagyok az u00e9let u00e9s az u00fat, ku00f6vessetek engem!u201cnu00cdgy kell megvalu00f3su00edtani Isten akaratu00e1t, u201emiku00e9nt a mennyben, azonku00e9pp a fu00f6ldu00f6n is”.nn
A Teremtu00e9s tu00edz pontos tu00edz pontja :) nNeal Donald Walsch: Beszu00e9lgetu00e9sek Istennel cu00edmu0171 mu0171vu00e9bu0151l ( ezt elfejetetted odau00edrni Lenci) nAkik olvastu00e1k, mu00e9g talu00e1n emlu00e9keznek: amikor ez a mu0171 szu00fcletett akkor Isten mu00e9g valahol mu00e1shol “lakott” szu00e1munkra. Egyes szu00e1m harmadik szemu00e9lyben. ( u0150) Nem az u00c9N volt. Mert a tudatunkba az u00e9pu00fclt be, amit Ju00e9zus u00f3ta tanu00edtottak. ( Mennyi Atyu00e1nk) u00cdgy abban hittu00fcnk, hogy egy u00c9gben laku00f3 harmadik szemu00e9lyhez, Ju00e9zushoz, Istenhez, Mohamedhez bu00e1rkihez kell fordulnunk imu00e1inkkal azu00e9rt, ha valamit mu00e1sku00e9nt, vagy jobban akarunk. Mu00e1ra pedig bebizonyosodott: ez a harmadik szemu00e9ly, azaz a Teremtu0151 mi vagyunk. nNeal Donald Walsch u00e9lete kritikus pontju00e1n vu00e1llalta hogy hu00fclyu00e9nek nu00e9zzu00e9k. ( beszu00e9lgetett Istennel) szembe fordult egy vilu00e1gnu00e9zettel.nMajd ju00f6ttek sokan mu00e1sok utu00e1na… Abraham-u00e9k is megu00e9rkeztek ( hu00e1la az u00c9gnek) A pontosu00edtott Tudatos Teremtu00e9ssel: Szakaszos Szu00e1ndu00e9k , Kreatu00edv Mu0171hely, Meditu00e1ciu00f3 nTalu00e1n nem maga a Vilu00e1g vu00e1ltozott mindezen ku00f6zben, hanem mi magunk – mint emberek. Akik ugyanezt a vilu00e1got elkezdhettu00fck mu00e1snak is lu00e1tni. nu00c9s talu00e1n ezu00e9rt akadunk el nu00e9ha, Vera – mert mu00e9g tanulnunk kell, nu00e9ha u00edgy, egymu00e1stu00f3l is, ezeket a vu00e9gtelennek lu00e1tszu00f3 lehetu0151su00e9geinket u00e9s azok gyakorlati alkalmazu00e1sait. nnegy link:nhttp://www.youtube.com/watch?v=W_RcR-WH1NE
Szervusz VeranEzidu00e1ig nem u00edrtam mu00e9g neked. Minden cikked tu00f6bbszu00f6r elolvastam. Ku00f6ru00fclbelu00fcl 2 u00e9ve ismertem meg a tu00f6rvu00e9nyt azu00f3ta gyu00f6keresen vu00e1ltozott meg az u00e9letem. u00c1lmaim kertes hu00e1za, u00faj baru00e1tok, fu00e9rjemmel valu00f3 kapcsolat stbstb… u00c9s ami a legnagyobb u00f6ru00f6m volt az u00e9letu00fcnkben hogy megfogant termu00e9szetes u00faton a 2. gyermeku00fcnk. Az elsu0151 5. beu00fcltetu00e9sre ku00f6ltu00f6zu00f6tt be a pocakomba. A problu00e9mu00e1m: Elsu0151 gyermeku00fcnk 5 hu00f3s koru00e1ig vigasztalhatatlanul su00edrt hasfu00e1ju00e1s miatt. Gondoltam biztos a sok stressz hormon mivel anyuku00e1m a terhessu00e9gem ku00f6zepu00e9n halt meg. Most a 2. gyermeknu00e9l egy tu00f6ku00e9letes fogantatu00e1s, tu00f6ku00e9letes terhessu00e9g u00e9s tu00f6ku00e9letes szu00fclu00e9s(amit egyu00e9bku00e9nt egy csu00e1szu00e1r utu00e1n szintu00e9n termu00e9szetes u00faton sikeru00fclt u00f6sszehozni a tu00f6rvu00e9ny segu00edtsu00e9gu00e9vel:))utu00e1n tu00f6ku00e9letes nyugalomra u00e9s bu00e9ku00e9re szu00e1mu00edtottam. Tu00e9vedtem … kisfiam hasfu00e1ju00f3s u00e9s szinte egu00e9sz nap su00edr… gu00f6rcsu00f6sen keresem a megoldu00e1sokat…tudom helytelen… ha alszik pru00f3bu00e1lom gyu00f6nyu00f6rben szeretetben megu00e9lni a pillanatot u00e9s bu00edzom a fokozatossu00e1gban u00e9n is hogy talu00e1n holnap jobb napunk lesz… kimeru00fcltsu00e9gemben sokszor su00edrok:( u00e9s a csalu00e1dom ku00f6ru00fclu00f6ttem u00f6sszeomlani lu00e1tszik… Most u00e9n ku00e9rdezem… miu00e9rt nem mu0171ku00f6dik? mit tehetek u00e9n hoogy a pu00e1r hetes kislegu00e9nynek megszu00e9pu00edtsem a napjait? Orvosilag vu00e9du0151nu0151ileg minden kipru00f3bu00e1lva… hogyan tudnu00e9k u00e9n gondolataimat jobb iru00e1nyba terelni egu00e9sz napos su00edru00e1s mellett???? Segu00edtsu00e9gedet elu0151re is ku00f6szu00f6nu00f6m.nzsu
Valu00f3szu00ednu0171leg nem te vonzod be neki ezeket, bu00e1r a negatu00edv rezgu00e9sekkel lehet, hogy eru0151su00edted benne a betegsu00e9g meglu00e9tu00e9nek tudatu00e1t… de talu00e1n Vera tu00f6bbet tud majd mondani…:)
Kedves Zsu!nnElu0151szu00f6r is A LEGFONTOSABB, hogy ne legyen bu0171ntudatod, bu00e1rmilyen felvu00e1llalhatatlan gondolatod is tu00e1mad a kimeru00fcltsu00e9g ku00f6zepu00e9n. Sok anyuka a pokolba ku00edvu00e1nja ilyenkor a gyereku00e9t, u00e9s su00edrva szu00e1mol be ru00f3la, hogy milyen borzasztu00f3 anya. Tudatosu00edtsd magadban, hogy ez az idegu00e1llapot a folyamatos babasu00edru00e1s u00e9s tehetetlensu00e9g eredmu00e9nye, bu00e1rki bedilizne tu0151le, semmi ku00f6ze ahhoz, hogy milyen anya vagy.nnAz elu0151zu0151 bekezdu00e9st olvasd el mu00e9g egyszer :)nnMinden babu00e1ra u00e9rvu00e9nyes csodareceptet nem tudok mondani. Az enyu00e9m 5 kilu00f3san szu00fcletett u00e9s 4 hu00f3napos koru00e1ig egyetlen egyszer sem su00edrt, csak nu00e9zett ru00e1m a gyu00f6nyu00f6ru0171 szemeivel. nnSzerintem a szoptatu00e1s kulcsfontossu00e1gu00fa. Arru00f3l nem u00edrtu00e1l, hogy milyen formu00e1ban kap enni. u00c9n folyamatosan szoptattam, amennyiszer csak igu00e9nyelte, egu00e9szen 8 hu00f3napos koru00e1ig, amikor maga du00f6ntu00f6tt u00fagy, hogy nem ku00e9r tu00f6bbet. u00dagy gondolom, hogy ez a harmu00f3nia alapja. Az altatu00e1s annyibu00f3l u00e1llt (u00e9s u00e1ll most is), hogy hozzu00e1m bu00fajuk (egymu00e1s arcu00e1n u00e9rezzu00fck, ahogy fu00fajjuk ki-be a levegu0151t), ku00f6zben birizgu00e1lja a hajamat, u00e9s ku00e9sz, pu00e1r perc.nnSokaknu00e1l bevu00e1lt, amit koru00e1bban aju00e1nlottam, hogy ne vele beszu00e9ld meg a dolgot (konkru00e9tan: ne u00fcvu00f6ltu00f6zz a pu00e1r hu00f3napos babu00e1nak, hogy aludju00e1l mu00e1u00e1u00e1u00e1′!), hanem lu00e9tesu00edtsd kapcsolatot az u0151 Belsu0151 u00c9nju00e9vel. Semmi extra, ez csak furcsu00e1n hangzik.nnNyugalmi u00e1llapotban, amikor u00e9ppen alszik, ku00e9nyelmesen helyezkedj el mellette, figyelj a lu00e9gzu00e9sedre, amu00edg teljesen ellazulsz. Ekkor gondolatban kezdj el beszu00e9lni hozzu00e1. Nem a babu00e1t ku00e9pzelve magad elu00e9, hanem az u0151 teljesen intelligens Belsu0151 u00c9nju00e9t. Lu00e9nyegtelen, hogy minek ku00e9pzeled el, vagy lu00e1tod-e egyu00e1ltalu00e1n, az a lu00e9nyeg, hogy u00e9rezd, hogy ott van. Mondd el neki, hogy nagyon szeretnu00e9d, ha mindannyian ju00f3l u00e9reznu00e9tek magatokat egyu00fctt, de mu00e1r elfogytak az eszku00f6zeid, nem tudod, mi tu00e9vu0151 legyu00e9l. Vannak sokkal jobb dolgok is az egu00e9sz napos su00edru00e1snu00e1l. Itt ku00e9pzeld el magatokat (mutasd meg neki), hogy milyen ju00f3l szu00f3rakoznu00e1tok, ha nem su00edrna u00e1llandu00f3an. Kint lennu00e9tek a parkban, egyu00fctt lennu00e9tek mu00e1s babu00e1kkal… u00e9s u00edgy tovu00e1bb. Miutu00e1n ily mu00f3don elku00e9pzelted u00e9s bemutattad neki, hogy milyen is a “normu00e1lis” baba-mama u00e9let, szu00e1zszu00e1zalu00e9kosan meggyu0151zted arru00f3l, hogy itt biztonsu00e1gban van u00e9s u00f6ru00f6kku00e9 szeretni fogod, ku00e9rdezd meg tu0151le, hogy mi hiu00e1nyzik neki. Mutasson egy egyu00e9rtelmu0171 ku00e9pet, hogy mi a problu00e9mu00e1ja. Fu00e1j valamije? (Ku00e9nyelmetlen a testben levu00e9s?) Tu00f6bb u00e9telre, melegsu00e9gre vu00e1gyik? Vagy u00e9ppen fordu00edtva? nnVu00e1laszolni fog, hidd el nekem. Ha nem sikeru00fcl elsu0151re mu00e9g ellazulni sem, mu00e1snap pru00f3bu00e1ld meg u00fajra.n
Szia:) nKu00f6szu00f6nu00f6m a gyors vu00e1laszod. Ilyenkor mindig u00faj eru0151re kap az ember:) olyan mintha u00fajra u00e9s u00fajra meg kellenne tanulni a lecku00e9ket:). u00dagy gondolom ez egyre ku00f6nnyebben megy:). Nagyon sok hasznosat u00edrtu00e1l. nEgyu00e9bku00e9nt a nevelu00e9si stu00edlusomru00f3l: hordozu00f3kendu0151ben van:), igu00e9ny szerint kezdtem a szoptatu00e1st u00e9s mivel u00edgy is u00e1llandu00f3an su00edrt ezu00e9rt el kezdtem ritku00edtani a szopikon. amikor ru00e1tu00e9rtem a 3 u00f3ru00e1s szopikra sokat javult a helyzet… bu00e1r ennek teljesen ellene voltam… de u00fagy lu00e1tszik neki ez kell… nNem akarom elkiabu00e1lni de egy csodu00e1latos u00e9jszaku00e1n u00e9s du00e9lelu0151ttu00f6n vagyunk tu00fal. Lehet csak ki kellett magambu00f3l u00edrni a feszu00fcltsu00e9get:). u00dagy gondolom egyre jobb lesz majd:). hiszen amikor a pocakomban volt vu00e9gig u00e9reztem az u0151 teljes nyugalmu00e1t tu00f6ku00e9letessu00e9gu00e9t. Ezu00e9rt u00e9rt vu00e1ratlanul ez a su00edru00f3ssu00e1g. Mu00e1ig hiszem hogy u0151 egy nyugodt gyerek csak mu00e9g valami gondja van/vagy gondom van. Egyu00fctt megoldjuk:). Ku00f6szu00f6nu00f6m Vera!nnNem csak ezt:):):). nBu00e1rmifu00e9le problu00e9mu00e1m apru00f3bb bajom volt az u00e9letben lestem a levelezu0151 programot hogy na vajon ju00f6tt -e hu00edrlevu00e9l tu0151led. Ugyanis mindig az u00e9pp aktuu00e1lis problu00e9mu00e1mra kaptam tu0151led vu00e1laszt. Egu00e9szen konkru00e9t dolgokra is:). szu00f3val ku00f6szu00f6nu00f6m:)nnZsu
Nagyon sok u00e9rdekes vu00e9lemu00e9ny van itt. Szerintem nagyon sokan abba a hibu00e1ba esnek hogy azt hiszik hogyha elolvasnak pu00e1r ku00f6nyvet a Vonzu00e1s tu00f6rvu00e9nyu00e9ru00f6l vagy pu00e1r hasonlu00f3 dologru00f3l akkor mu00e1r sosem lesznek szomoru00faak, sosem u00e9reznek gyu00fclu00f6letet, haragot, megvetu00e9st. Mu00e1r csak a szeretet marad u00e9s a ru00f3zsaszin, habku00f6nnyu00fc u00e9let. Na ez igy egy nagy bukta.nNem az a lu00e9nyeg hogy minnu00e9l eru00f6sebbek legyu00fcnk, hogy mu00e1r semmi sem fu00e1jhasson. A lu00e9nyeg nem az hogy tu00f6ku00e9letesek legyu00fcnk u00e9s vigyorogva ju00e1rjunk-kelju00fcnk az u00e9letben. Abban a tu00e9vhitben u00e9ltem hogyha a szeretet nevu00e9ben cselekszem akkor megkapom a kellu00f6 jutalmamat. Kaptam mindent, csak u00e9pp elismeru00e9st u00e9s megbecsu00fclu00e9st nem. Pru00f3bu00e1ltam ru00e1ju00f6nni hogy mi lehet a baj. Eru00f6lku00f6dtem hogy senkire sem haragudjak mu00e9g vu00e9letlenu00fcl sem. Pru00f3bu00e1ltam visszavonzani a ru00e9g megromlott pu00e1rkapcsolatomat. Elku00e9pzeltem hogy u00fajra egyu00fctt vagyunk. A szeretet nevu00e9ben megbocsu00e1jottam neki a sok megalu00e1ztatu00e1st. u00c9s a dolgok egyre jobban csak romlottak. Nem u00e9rtettem mi a franc lehet a baj, hiszen szeretet, pozitiv gondolkozu00e1s, vizualizu00e1ciu00f3,stb., mindent bevetettem. A kulcsszavak: Szabad Akarat, u00c9rzelmi sku00e1la.nNincs olyan eru00f6 ami ku00e9pes felu00fclirni a szabad akaratot. Olvastam itt hogy a bu00edru00e1k mu00e1shogy itu00e9ltek a biru00f3su00e1gon annak ellenu00e9re hogy az u00e9rintett fu00e9l pozitivan u00e1llott hozzu00e1 a dolgokhoz. Soha, semmi sem ku00e9pes szabu00e1lyozni a szabad akaratot. Hiu00e1ba vizualizu00e1ltam, vonzottam volna a ru00e9gi pu00e1romat vissza, ha u00f6 nem akart visszaju00f6nni, mu00e9g az univerzum sem ku00e9pes u00f6t visszaadni hisz a szabad akarat szent.Ezt egyszeru00fcen el kell fogadni, nincs kivu00e9tel, nincs szerelmi ku00f6tu00e9s, nincs semmilyen keru00fclu00f6u00fat. nAz u00e9rzelmi sku00e1la azu00e9rt van mert bizonyos szituu00e1ciu00f3ban bizonyos u00e9rzelmeket u00e9rzu00fcnk, kell u00e9reznu00fcnk. Van u00fagy hogy gyu00fclu00f6lu00fcnk, megvetu00fcnk valakit. u00c9n ezt elnyomtam magamban u00e9s az u00e9letem is u00fagy nu00e9zett ki ahogy kinu00e9zett. Pru00f3bu00e1ltam mindent lenyelni a szeretet nevu00e9ben. Elfolytottam minden negativ u00e9rzelmet. u00dagy hittem hogy nem helyes ha negativ dolgokat u00e9rzek emberek iru00e1nt.nEz ment mindaddig amig teljesen ki nem borultam u00e9s a rengeteg elfolytott u00e9rzelem gigantikus eru00f6vel tu00f6rt elu00f6 belu00f6lem. Vu00e9gre u00fcvu00f6ltu00f6ttem u00e9s gyu00fclu00f6ltem a volt pu00e1romat, u00e9reztem mennyire megvetem. Igy ju00f6ttem fel lu00e9pu00e9senku00e9nt : gyu00fclu00f6let-megvetu00e9s-szu00e1nalom-harag-rossz emlu00e9k-ku00f6zu00f6mbu00f6ssu00e9g. nA mu00falt felgolgozu00e1su00e1nak megpru00f3bu00e1lu00e1sa szerintem sem szerencsu00e9s, meg nem is szu00fcksu00e9ges. Annyit kell belu00f6le levonni ami elu00f6re visz. Le kell vonni a megfelelu00f6 tapasztalatot, de nem kell tu00fal sok idu00f6t tu00f6lteni vele. FELESLEGES. NEM TUDOD FELDOLGOZNI mert mu00e1r elmu00falt, gu00f6rcsu00f6sen pru00f3bu00e1lni visszamenni egy u00e9lethelyzetbe ami u00e9vekkel ezelu00f6tt tu00f6rtu00e9nt lehetetlen. Tu00f6k felesleges ennyire belemeru00fclni a mu00faltba. Nem hiszek benne hogy ku00fclu00f6nfu00e9le ku00f6tu00e9seket kellene feloldanom, vagy sejtszinten kellene vu00e1ltoztatnom valamit. nA lu00e9nyeg nem az hogy vigyorogva ju00e1rku00e1ljak vagy hogy tu00f6ku00e9letes legyek. Nekem az a lu00e9nyeg hogy ha tu00f6rtu00e9nik valami ami negativ u00e9rzu00e9st vu00e1lt ki bennem, megu00e9lem a negativ u00e9rzu00e9seket, fokozatosan napru00f3l napra ju00f6vu00f6k felfelu00e9. Nekem a tanitu00e1s arru00f3l szu00f3l hogy minnu00e9l hamarabb visszakeru00fcljek a valu00f3di u00e9nemhez. Sokan hiszik hogy ha elolovasnak pu00e1r ku00f6nyvet akkor egycsapu00e1sra megvu00e1ltozik minden u00e9s tu00fcndu00e9rmese lesz az u00e9lete. Nekem Vera iru00e1sai arru00f3l szu00f3lnak hogy A Cu00c9L AZ hogy a minnu00e9l hamarabbi talprau00e1lljak , harmu00f3niu00e1ba keru00fcljek, visszakeru00fcljek a belsu00f6 u00e9nemhez, NEM AZ hogy tu00f6ku00e9letesen, hibu00e1tlanul u00e9ljek, mert ilyen nincs. nHasznu00e1lni kell az u00e9rzelmi sku00e1lu00e1t, hisz azu00e9rt kaptuk. nTisztelni kell a szabad akaratot, hisz felu00fclirhatatlan.
Kedves Vera, nezzel egyu00fctt nagyon sok u00edru00e1sod olvastam mu00e1r. Nem ku00edvu00e1nnu00e1lak se terhelni, se felruhu00e1zni saju00e1t feladataimmal. nCsupu00e1n a vu00e9lemu00e9nyedre lennu00e9k ku00edvu00e1ncsi.nnA TE szavaidat idu00e9zve u00e9n ugyan u201eju00f3 u00fatonu201d, de egy helyben ju00e1rok u00e9vek u00f3ta. Mu00e1r nem feszu00edt csak nu00e9hu00e1ny ku00e9rdu00e9s, de a mu00falt u00e1rnyu00e9ka nem enged utamra. Nem tudok tartu00f3san a mu00e1ban u00e9lni, eredendu0151 optimizmusom, hitem, szeretetem u00e9s energiu00e1mat kideru00edthetetlen fu00e1jdalmas u00e9rzu00e9sek u00e9s mu00faltbu00e9li gondolatok ku00f6tik.nA hogyan szabaduljak ki saju00e1t lelki u201efogsu00e1gombu00f3lu201d?-ba fektetem minden energiu00e1mat. EFT, agykontroll u00e9s Hellinger techniku00e1val dolgozok. Egyelu0151re kevesebb, mint tu00f6bb sikerrel. Elvu00e1ltam, ezu00e9rt nemcsak magamnak, de 2 kiskoru00fa gyermekemnek is szeretnu00e9k stabil lelki hu00e1tteret adni. u00c9rtelmisu00e9gi nu0151 vagyok (valahol) tele u00e9lettel, energiu00e1val, tervekkel, ennek ellenu00e9re folyamatosan depressziu00f3val ku00fczdu00f6k, s minden igyekezetem ellenu00e9re u00e9vek u00f3ta u201eu00e1llu201d az u00e9letem. Terveimet nem tudom megvalu00f3su00edtani. Nekem sincs nagyobb vu00e1gyam, mint tartalmasabbu00e1 u00e9s szu00f3rakoztatu00f3bbu00e1 u00f6nmagam, illetve csalu00e1dom szu00e1mu00e1ra a mindennapjaimatnTudom gondolataidbu00f3l, hogy u00e9letem sikere azon mu00falik, milyen mu00e9rtu00e9ku0171 az u00f6sszhang e Ku00fclsu0151 u00e9s Belsu0151 Lu00e9nyem ku00f6zu00f6tt, de semmivel sem tudom a kettu0151t u00f6sszekapcsolni.nSzerinted Kedves Vera, mik lehetnek ennek a legfontosabb akadu00e1lyai? Mit tanu00e1csolsz? ku00f6szu00f6nettel Emin
Kedves Emi, ez megint ugyanaz a helyzet, amire alu00e1bb is utaltam. Mindenu00e1ron fel akarod dolgozni a mu00faltadat, mert azt hiszed, hogy az tart tu00e9ged lelki fogsu00e1gban. Ez nem u00edgy van. Az tart tu00e9ged fogsu00e1gban, hogy mindenu00e1ron fel akarod dolgozni a mu00faltadat. nnMeggyu0151zu0151du00e9sem, hogy a mu00faltat nem kell feldolgozni! Aki elkezdi – u00e9s erre kismilliu00f3 lehetu0151su00e9get is talu00e1l – csak mu00e9g mu00e9lyebbre su00fcllyed az u00f6nsajnu00e1latban, u00f6nmaga saju00e1t tragu00e9diu00e1ju00e1ban, a “Miu00e9rt u00e9ppen u00e9n, Uram?” gondolatokban. Ilyenkor azt mondju00e1k, hogy ezek a su00falyos negatu00edv u00e9rzu00e9sek azt jelzik, hogy mu00e1r oldu00f3dik a dolog, de mu00e9g tovu00e1bb kell menni, hogy teljes legyen a siker. nnu00c9n azt tapasztalom, hogy ilyenkor nem a siker ju00f6n el, hanem a depressziu00f3 legmu00e9lyebb szintje. Nem is lehet mu00e1sku00e9nt, hiszen minden gondolat szu00e1zu00e1val vonzza a tartalmu00e1ban hasonlu00f3 gondolatokat. A ku00e9pzeletben u00fajra u00e9s u00fajra u00e1tu00e9lt mu00faltbeli negatu00edv esemu00e9nyek a jelenben is negatu00edv esemu00e9nyeket eredmu00e9nyeznek.nnNem kell a mu00falttal foglalkozni. A mu00falt magu00e1tu00f3l fog szertefoszlani, u00e9rdektelennu00e9 vu00e1lni, amint az ember a pozitu00edv gondolatokat eru0151su00edti, amint a jelenben u00e9l u00e9s cu00e9ljai vannak. Azt az embert, aki a tudatos gondolatok u00e1ltal leszel, teljes mu00e9rtu00e9kben hidegen fogja hagyni, hogy mi tu00f6rtu00e9nt X u00e9vvel ezelu0151tt.
Nagyon megu00e9rtem azt hogy miket u00e9lsz meg Emi, u00e9n is voltam ezzel. De csak osztani tudom Vera vu00e9lemu00e9nyu00e9t. nu00c9n is megpru00f3bu00e1ltam feldolgozni a mu00faltat u00e9s addig-addig, kutakodtam a mu00faltban amig olyan depessziu00f3s nem lettem, mint mu00e9g soha. Egyszeru00fcen csak el kell engedni. Nekem u00fagy sikeru00fclt hogy elfoglaltam magam amivel csak tudtam. Hasznu00e1lom Vera “Na u00e9s” techniku00e1ju00e1t ha valami kellemetlen u00e9lmu00e9ny jut az eszembe. Ha valami, szu00e1momra su00e9rtu00f6 vagy megalu00e1zu00f3 emlu00e9k jut az eszembe akkor mindig azt mondom : na u00e9s, akkor mi van, mu00e1s nem hibu00e1zik? u00c9s ez mindig helyrehoz hogy visszakeru00fcljek a jelenbe. u00c9n mindig azt mondom magamnak hogy attu00f3l hogy valaki nem tudja meglu00e1tni az u00e9rtu00e9keimet, u00e9n mu00e9g u00e9rtu00e9kes vagyok. Ha valaki nem lu00e1tott u00e9rtu00e9kesnek valamikor az nem azu00e9rt volt mert u00e9rtu00e9ktelen vagyok, hanem azu00e9rt mert az a mu00e1sik mu00e1s u00e9rtu00e9krend szerint u00e9l. nNe idegeskedj azon hogy nem tudod magad tu00faltenni valamin, elmu00falik, egu00e9szen biztosan. Sok sikert!!!
Balogh Bu00e9la : tudatalatti tu00edzparancsolata lemezen ,vagy mp3-as leju00e1tszu00f3n hallgatva este u00e9s reggel minimum fu00e9l u00e9vig tudatossu00e1got, harmu00f3miu00e1t, u00e9s ju00f3 vu00e1lasztu00e1sokat, bolgogsu00e1got hoz az u00e9letbe. u00c9rezd egyre jobban magad. Szeretettel: Rita
Sziasztok!nnAz u00e9rzelmi sku00e1lu00e1n valu00f3 felfelu00e9 haladu00e1sban nekem ez segu00edtett/segu00edt:nwww.szemelyisegfejlesztes.infonnBrigi