Walt Kelly képregényéből, a Pogóból származik ez a mondat, ami a legegyszerűbb és legnagyszerűbb megfogalmazása annak, hogyan építjük magunk köré a konfliktusainkat, hogyan állunk fegyverrel vagy fegyvertelenül, de mindenképpen tehetetlenül önmagunkkal szemben, amikor le akarunk számolni az egyetlen ellenségünkkel, aki pontosan ugyanakkora erővel bír, mint mi.

De valóban le kell győzni a sötét oldalunkat? Tényleg egy elkeseredett és reménytelen küzdelem lenne a kulcs a harmóniához? Ahogy értelmét vesztené az öröm bánat nélkül, ugyanúgy értelmét vesztené lényed megtapasztalása a két pólus nélkül. Honnan tudhatnád, hogy KI VAGY TE, ha nem helyeznéd el magad minden pillanatban a két véglet között?

Negatív Éned valójában a pozitív Éned, aki még az érzelmi skála alján jár. Ő az, aki szorong, elkeseredett, hibáztat vagy gyűlöl, ő az, aki irigy és vádol…

Ha meg akarod érteni, mi történik veled, mindenképpen figyelned kell arra, miként érzel. A düh érzése megszabadít a kétségbeeséstől és a bűntudattól, a bosszúvágy vagy mások hibáztatása enyhíti a haragodat, a reménykedés megszünteti a borúlátást, az örömteli várakozás megkönnyebbülést hoz bármilyen helyzetben…

Minél mélyebbről jössz felfelé, annál több negatív érzésen kell átverekedni magad, de egytől egyig mind a segítségedre van abban, hogy feljuss, és végre összhangra, valódi megoldásra lelj.